Ugrás a fő tartalomra

Még egy szívás!

Voltam ma a felvétein. Érdekes volt, voltunk vagy 60-an. Ebből 13-an a teszt után kiestek, nem érték el a 25 pontot a 45-ből. A kérdésekből pár példa:

  • Írja le 10 sorban mit tud a szociális ápolásról mint munka.
  • Irjon le öt betegséget.
  • Írjon le öt tulajdonságot ami jellemző az időssekre.
  • Ha egy gardának 15 báránya van, és kilencen kivül mind meghal, mennyi marad? (Kedvencem!)
  • Kinek a nevéhez füződik a feltételes reflex?

Egy óra volt kitölteni, nehézséget inkább a szakmai kérdések okozták. Ezek után javítás, aztán személyes elbeszélgetés. Közben beszélgettem a többiekkel. Érdekes dolgok vannak...
Egyik srác (András) már egyszer volt munkaügyis képzésen (számitógépredszer programozó, én is probáltam bejutni), mondta 4 ismerőse is van a központba... Ezek után az első 20-ba bevállogatták, mikor nekem nyíltan megmondta, "csak mert kell a pénz". De volt egy nő akinek agrár mérnöki diplomája volt, és csak azért csinálja mert kint van (ha jól értettem most is) állása. Én meg szívtam a rezet mikor bennt voltam. A nő (Júlia) azt mondta, aki '89-'90 után fejezte be a 8 általánost annak 10 osztály kell. Faja nekem 9 van! Kb. fél óra múlva kiderült annak kell 10 aki '98-'99 tanév után fejezte be. Idegbaj!!! Én '99-2000 tanévben fejeztem be! Bár ezt akkor még nem tudtam (, nem emlékeztem). Így bekerültem az első 20 pótemberei közé (1. számú voltam). A pót ember annyit tesz, hogy ha valaki visszalép vagy alkalmatlan akkor a pótember jön helyette. Kérdeztük a második csoportban bennt vagyunk. Nem. Akkor ha netán nincs kieső akkor buktuk? Igen, de még nem volt olyan, hogy ne lett volna! Ezért hát mi 6-an (a második csoportban is 3 pót ember van) még izgulhatunk. Bár én már nem... Erre mondjatok valamit!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megint költözés!

Most, hogy az Extra.hu bezárja kapuit, költözöm. 2008 óta volt ott a bolgom, miután Wordpress re váltottam. Szerettem, mert a magyar ingyenes szólgáltatók közt a legjobb volt. Két napig keresgéltem, mire rátaláltam a 000webhost.com -ra. Az ajánlások jók, egy próbát megér, így most az új címem: http://tmtlw.webuda.com/ (Hamarosan ott megtalálható lesz blogom legrégebbi verziója! :) )

Vétkem

Álltunk egymással szemben, érződött a feszültség. Éreztem, hogy valami változott. Valami megfoghatatlan, valami ami bennem is ott van. Mélyen eltemetve. Nem hagyom kiszabadulni, és most itt áll velem szembe. A nő szemében akit szerettem, aki mindennél fontosabb nekem. Szemében ott lángolt, elfolytatlanúl, az én vétkem. Az én életem legsötétebb része. Az eltemetett múltam rám nézett. Félelemmel teli léptem előre. Nem változott rajta semmi. Bennem a sötétség nött, egyre csak. Éreztem, ahogy keresi a társát... Társam lelkébe. Elindult s éreztem, vagy futok, vagy elveszek. Többé nem leszek ugyan az. Újabb lépést tettem. A kedvesem szemében a sötét lángolás egy kevésbé látszott. Bezárta, de lelkébe, s nem eltemette, hogy többe elő ne jöhessen. Ott volt benne, égetve, emészte, lelkét széttépve... Megölve. A bennem lévő démon, az emlékek, minden aki csak bántott valaha, egy pillanat alatt emésztett fel. Nem jött közelebb, csak állt, és nézett engem. Nem tudta mi történik velem. Szembe nézt...