Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2010

Holnapi kívánság

Hihetetlen mennyit tud számítani, hogy egy fél éjjelre mag kapsz valakit. Nem hazudott. Nem ígérte, hogy több lehet., de szólt, hogy többet szeretne, mit amit én adhatok egy éjjel alatt. Igen, részeg vagyok, hiszen szilveszter van. Igen, Re-B-ről van szó. Éreztem csókját, s meg adtam neki mit kívánhatott.. Ha a jövő év olyan lesz mint eme estém, akkor az eleje nagyon jó lesz, a vége hatalma csalódás… :S [Szerkesztve: 2011.I.01.]

Búcsúvirág az évtől

Elmúlt ez az évi is, kicsit szokássá akarom tenni, hogy összefoglalom. :) Érdekesen kezdődött az év, de nem mondanám, hogy olyan volt végig. Első negyedév Aniról, s a munka keresésről szól. Móniról is kaptam infókat. Nincs más ami igazán említésre méltó lenne. Talán még annyi, hogy Tina egyre butább lett velem, de nem nagyon veszem fel. Második negyedév eleje, még mindig munka keresés, aztán találtam is. Végül nem sikerült, pedig szerettem. Nem sokkal utána jött be az önkormányzatos munka. A nyár meleg volt, és jó. Nagyon jó! ;) Harmadik negyedév a munkáról, s ReB-ékről szólt. Minden itt van a blogban, jó volt, fájdalmas, tanulságos és felemelő. Új barátokat kaptam! :D Ja, meg megvettem a telót, első amit magamnak vettem. Máig nem bántam meg! :) Negyedik negyedév ReB-ék, tréning, és a feszt. ReB-ékkel fura kapcsolat alakult ki, így évvégére. Nagyon jó, és jól érzem magam benne. Otthonos. :$ Tréningről nem mesélek, a lényeg, hogy régóta első sikerélményem! :) Teljesült egy

Életvonalak

Ezzel a bejegyzéssel inkább csak jelzem élek! :) Sok mindent kéne pótolnom: a fesztivál három napját, a koncertfotózásról a véleményem, karácsony, rehab, s még egy magán jellegűt. Ez azt jelenti, hogy decemberben lenne 10 bejegyzésem. Januárban meg leülök, s megcsinálom. Holnap viszont megírom a szokásos év végi összefoglalót. :) Jön a szilveszter, még pontosan nem tudom merre leszek, most viszont mennem kell. Program van. Holnap leszek. ;)

Mindenkinek karácsonyra!

Most van az a pillanat, mikor mindenki másra figyel. Ne nézd, hogy mit adsz. Azt nézd akinek adsz. Figyeld a boldogságát, s rá jössz, ha csak egy ölelést is adtál, akkor is ő a legboldogabb… Mert rá gondoltál ezen a napon. Mindenkinek nyugodt, békés, boldog karácsonyt! :) U.I.: Köszönöm az évet nektek: Zsu, Gábris, EdE, Chrissy, Szabina, ReB, Boga, Virág, Adam, Negrus… Ivi… (S még sokan másoknak, holnapig is írhatnám. ;) )

Ez sem sikerült…

Írtam egy jó kis kesergő posztot (Tinával kapcsolatban), erre összeomlott a program. :S Nem baj, majd talán valamikor pótólom! Délelőtt voltam Győrben, hogy hitelre megpróbáljak venni egy másik objektívet a gépre (ha már lehet mért ne alapon). Mindkét bank vissza dobta az igénylésemet. Túl élem. Lassan készülődök a fesztre, remélem ott jó lesz. Bár kicsit félek, hogy az egyik “hivatalos” fotós leszek. Majd mesélek, legelőbb Vasárnap. Hirtelen ennyi, sajnálom az elveszett bejezést. Jó volt, kiírni magamból!

Fényképező

Eljutottam ide is, hogy megírjak egy röpke “értékelést” a fényképezőről. Mivel nincs összehasonlítási alapom, így maradok a telóknál, s az eddig használt kompaktoknál. Jól mutatja, a gép komolyságát, hogy az első képem egy fekete semmi lett! :D Rengeteg lehetőség van benne. Ami nekem fura, hogy nem olyan szép a képe mint az X10 Mini Pro-nak. Bár szerintem, ez csak az én bénázásom. A 10 megapixel valahogy másnak tűnik, mint az 5 telón. :S Ami az előnyöket illeti, hihetetlenül sok van. Alig kell töltenem, már túl vagyok 700 képen, s csak egyszer töltöttem, s még félig van. (Igaz, most töltőre tettem, mert lehet megyek a városba.) A záridők, a blende és az hogy éjjel is lehet fotózni. Élvezem minden kép készültét. Még csak most tanulom. Fogalmam nincs, a kompozíciókról, a mélység-élességről. Igyekszem, de 4 nap után nem várok csodát! :D Amit még megemlítenék, az a fokuszálás. Egyik legnagyobb szabadságnak tartom, hogy ha akarom maga állíthatom be. A teljes manuális mód már most kedven