Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2015

Világom Lénával

Három hónapja nem írtam. Ennyi ideje életem része, a legnagyszerűbb lány akit ismerek. Megváltoztatott, másképp gondolkodok, és már-már értem mi a szerelem. Megértettem, hogy nem volt az amit annak hittem, de ehhez kicsit rögösebb út vezetett, még barátokat is vesztettem el. Inkább elmesélem az egész történetet, egy szuszra, legfeljebb több kép lesz! :) Az egész azzal kezdődött, hogy EdE-vel meguntuk itthon lenni, és semmit tenni. Ennek hatására szinte minden nap bent voltunk, és ittunk valamennyi. Egyik ilyen alkalommal tévedtünk le a kocsmánkba. Ez májusban volt, szinte az egész bulizós időszak. Emlékszem még Nia-val beszélgettem sokat. Na de, mikor leértünk barátunk bemutatott egy úrnak, ő pedig a feleségének. Lili-nek kezébenyomtam a fotómasinát, ha érdekel, hát fotózz. (Ahogy eddig is tettem.) Napokkal később újra találkoztunk, majd elkezdtem fotózni néptáncot. Többet maradtam Győrben, így volt ok, a találkozásra. Egy hónap alatt szépen lépésről lépésre egyre közelebb kerültünk, é