Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2014

Black Milk Clothing

Mindenképp úgy terveztem, hogy ezt a posztot megírom. Az a baj, hogy nagyon hosszú lenne, ha mindent belegyömöszölnek amit szeretnék. Jó lenne elmesélni a rendelés menetét, a dolog buktatóit, a csomag utazását mert az is jó volt. Végül egy véleményt arról amit rendeltem. Szerencsére a cég történetét már mások megírták. Döntést nem hoztam, így megírok mindent csak sokkal rövidebben egyben. Ha valakinek segítség kell a rendelésben (legyen pasi vagy nő) vegye fel velem a kapcsolatot. Mikor meglett az 50 ezrem elkezdtem gondolkodni, hogy veszek egy  Ninja Hooded Catsuit . A végső lökést több apró dolog adta, de felettem a pénzem PayPal-ra. Amit nem is kellet volna mert össze volt már kötve a kártyámmal. Másnap megrendeltem. Úgy számoltam, hogy 27 ezer lesz. Igen ám de a PayPal máshogy számolja a valutát. (Itt hibáztam.) Nem baj, a lényeg, hogy ne 1-5 hét alatt érjen ide. Ígyhát UPS-re bíztam a szállítást. (Itt lehet hibának venni.) Minden simán ment, csak épp 29 ezer lett a vég összeg. Jöt