Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2011

Boszorkányvadász (Ivi)

Szemben álltunk, nem ez volt az első. Biztos, hogy nem is az utolsó. Gyenge voltam most is. Nem tehettem róla. Vörös haja, és a zöld szeme megint elvakított. Láthattam volna előbb is, rá vallott a kivitelezés. Csak Ivi, olyan bolond hogy lopjon tőlem. Merészen a főbejáraton jött be. Gondolhattam volna, hogy forgat valamit a fejében. Csábító volt, szebb, mint bármikor eddig. Én hittem neki, elhittem, hogy megváltozott. Végül mégis csak a szelence kellet neki. Most megint egymás ellen voltunk. Harc amíg az egyikünk ájult nem lesz. Egyikünk sem akarta bántani a másikat, csak épp mindig rosszkor találkozunk. Először is, még Athénban. Akkor is ezt a kis dobozt kerestük. Ő ott állt a múzeumban, mintha csak egy fantázia világból lépet volna ki. Fekete pulcsi, és a rablók elengedhetetlen kelléke, barna bőr nadrág. Azt a csatát én nyertem, azóta egyet sem. Egy lépés tettem előre. Ő ugrott, én kitértem. Mosolyogva ért földet, tudta mit akarok és megelőzött. Leguggolt, és elkaszálta a lábaimat. H

Ohh, Lara

  Ohh, Lara! o_O

Túl az éjjelen

Éjszaka után, a nap fel kel Éjszaka után, a csatát megnyerte A csatát megnyerte. Múlté a félelem, és a szégyen Fájdalomnak és bánatnak vége Mától már vége. A kör megújul, békét meglelte Éjszaka után szent földre érkezett. Folyók útján, a szelet követte Első lélegzettel, útját elkezdte Útját elkezdte.

Elmegyek

-Elhittél mindent, amit mondtam. - szóltam. - Nem volt más, mint olcsó hazugság. Hosszan nézett engem, tudtam ha tehetné megölne a szemével. - Mért most, mért kell mindent tönkre tenned? - Nem értheted, csak egy voltál a sok közöl. Egyetlen a legfontosabb. Beléd szerettem… - Vallottam be neki. - Akkor mért hagy így itt? Mért nem maradsz velem? Lehajtottam a fejem, némán tátogtam. Nem tudtam mit mondtani. Féltem neki elmondani, hogy ha engedem magam végzetesen beleszeretek. Most fájdalmasan, de még eltudok szakadni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy összetörjek valaki miatt. - Nem lehet. Sajnálom. - Lassan elfordultam tőle, és elindultam az ajtó felé.