Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2013

Találkoztam Nonoval

Eljutottam ide is. :) Igaz még mindig nem szeretem ezt a szerkesztőt, valahogy nem az én ízlésem. A Zoundry meg már nem tudja ami azért kellene nekem. Szóval marad ez, vagy magam készítek valamit magamnak. :D Viszont mesélek, boldog vagyok, mert hat év után újra láthattam egy gyermekkori barátom. Végre összeállt a Merengő, létrehozhatom megvan hozzá az utolsó kép is. Mármint vissza ménölég. A jövőre nézve nem. :) Nono pontosan olyan lett mint vártam. Jó pár apróságot megtudtam most, és kiderült kár volt izgulnom. Mikor megtudtam, hogy itthon van, mindent dobtam, elrohantam hozzájuk. Persze nem volt otthon, így tova futottam, majd vissza a városba. A kilométereim megvoltak. Sok okból jó volt látni. Leginkább az, hogy mennyire nem hasonlít Vimirára. A másik, hogy valami olyan érzésem volt iránta ami senki más iránt. Nem barátság, sem szerelem. Valami más. Volt, hogy csak figyeltem, ahogy mesél nekem, s jó volt figyelni, amit ott van velem szemben. Mintha csak álom volna. Alig pár embert