Délután átmentem a volt pasimhoz és tévéztünk, kártyáztunk, ökörködtün és pérsze a végén szeretkeztünk, aztán átjött az egyik barátnöje és jó hangulatban visitva nyeritettünk egymás baromságain, amikor a csaj mondta, hogy mostmár késő van hazamegy. Gondoltam mostmár nekem is ideje mennem, de az exem szerette volna ha maradok, úgyhogy nála aludtam, másnap szerdán 11 után keltünk fel. Egyszer csak csörgött a telefonja, egy másik barátnöje volt az, mondja neki, hogy már régen járt nála mi lenne, ha délután átjönne. A csaj kérdezte, hogy mit csinálnának válasza az volt, hogy elbasznánk az időt, és utánna még a párszor utalt arra hogy szex lesz a dolog vége. Én csak mosolyogtam, hogy mikor majd én haza megyek jön a váltás. Ráadásul megintcsak egy másik barátnöjétöl kapott egy szerelmes levelet, akkor hozta a postás, még egy ajándék karkötő is volt benne, mit rögtön a karjára húzott. És mindeközben a jelenlegi barátnöjével folyamatosan MSN-ezett, a csaj kérdezte töle hogy mizu, és végülis igazat irt azzal, hogy most ébredt fel és éppen kávézik, de arról nem számolt be, hogy én nála aludtam, és a többi csajügyéről.
Nos igen szemétnek tünik, de én annyira szeretem, hogy se ott akkor, se most nem zavar, hogy ilyen én csak mosolyogtam, most meg mindjárt sirok, hogy már nem az enyém, pedig imádom.
Vége Mit szólsz??
Mit is szóljak? MI VAN? Nem is tudom mit gondoljak az ilyen emberekről! Basszus, kész vagyok! Ne várok erre reakciót, nem akarom tudni, hogy manapság esetleg ez a divat.
Nos nekem több ilyen ismerősöm is van. :-) Egyet közülük te is biztosan ismersz csak nem tudod pontosan kiről van szó.
VálaszTörlésAz ilyen ember általában nem is tudatos inkább ösztönös hazudozó. És mivel rutinból nyomja nem is okoz neki különösebb lelkiismeretfurdalást.
Nem veszi észre, hogy egyre nagyobb és nagyobb káoszt kever maga körül ami nem csak a nemi életére igaz.
A káosz élvezete kétség kívül "jó" dolog de csakis rövid ideig működhet. Aztán mindíg jön a pislogás. A "MI VAN???" :-)
Szóval ez a divat. A boldogság manapság nem divat... :-)
Az rövid távú önző célok annál inkább. Folytathatnám de nem teszem.
Köszi, azért ez lelomboz! Egyszer majd jobb lesz... Vagy sokkal szarabb! :D
VálaszTörlés