Rendben, megadom a betekintést a gondolataimba. Elmesélgetem, hogy mi jár a fejemben. Én agymenéseknek szoktam hívni,általában 100-200 szó szokott lenni. Szépen darabokban amikor már elem lesz. Ha elég volt, vagy sok, csak szólj.
Még leírni se nagyon akarom, hogy hiányzik Léna, nem is kicsit.. Viszont tényleg nem a szerelme. Oda bújni, beszélgetni, hogy van valaki, akivel minden gondolatom megoszthatom. Egy ember aki ott van, ha épp rossz kedvem van. Hiányzik valakinek kedveskedni. Nem tudom csak így lenni. Közben, ha csak bevillan, hogy ezt más kapja meg, hánynék, vagy sírnék. Elnyomom, viszont ennek ára van. Felemésztem magam, és nem tudom mit csináljak. Két ember volt akinek ezeket eltudtam mondani. Egyik Attis volt, viszont nem tudnék a szemébe nézni, olyan harag van bennem. Nem tudom megérteni, mért érdemli meg a boldogságot. Képtelen az érzésekre, s a legszámítóbb ember akit ismerek. A másik Adam, ő meg épp udvarol. Nem nagyon tud időt szakítani rám. Egyedül maradtam a gondolataimmal, és azzal, hogy mit a frászt rontok mindig el. Még a másik nem érdeklődését sem tudom felkelteni. Kezd szétesni minden bennem. Nem tudok aludni, az álmaim egyre negatívabbak, éberen meg gondolkozom. Akármit csinálok, csak azt látom biztos vesztes vagyok. Nem érzem úgy, hogy bárhova jutnék. Tudom, hogy fejlődöm, sokkal nyitottabb vagyok, mint egy éve. Mindent elfogadok, de már nem tudok beszélgetni az emberekkel, mert nem érdekel amit sablonosan beszélgetnek. Évek óta csak olyanokkal tudtam barátságot kialakítani, akikkel elsőre megvolt az összhang. Ilyen emberekből meg alig van. A 22-32 korosztály meg agyilag képtelen erre. Aki igen, az meg burokban élet. Akkor meg megint ugyanott lennék mint most. Kitaposnám az utat másnak… Elvesztem abban, hogy én gondolkozom, csak épp nem lettem több tőle. Ezzel nem jár együtt a boldogság.
Akkor folytatom. Rám írt Léna. Olvasta a blogom, s most találkozni akar velem. Lelövöm a lényeget, belementem. Most megint egy kimaradt rész mondok el. Lehet ez rövidebb lesz.
Rohadtul félek találkozni vele. A miértek, azért többen vannak. Elsőnek, mert tudom szerettem/szeretem. Tudom, mit akarhat mondani, s egyáltalán nem érdekel, hogy mentegetőzzön. Nem is úgy van ahogy látom, nem is az van. Ritkán tévedek, igaz most nagyon szeretnék tévedni, talán fogok is. Látni, olyan lesz, mintha megölnének kicsit.
Ezeket kibírom, amit nem, hogy az ami vagyok nem tudom megtagadni. Végtelenül romantikus alkat vagyok. Mindig kell akinek udvarolhatok. Nem kell hogy legyen valami, de kell hogy kedveskedhessek, írhassak. Ő volt az utolsó akinek ezt tettem. Nem fogom tudni megállni, hogy ne tegyem megint. Semmi értelme nem lesz. Bármit megtennék, hogy újra meghódítsam, de csak azért mert elment. Nem véletlen olvastam annyit, olyanról ami őt érdekli. Ezek a kihívások tartanak életben. Így érzem érek is valami, hiszen a másik élvezi, és talán kell is neki.
Viszont, ha találkozunk, csak azt fogom látni, hogy nem érek el semmit. Én magam is így egy senki leszek. Ha annyit nem érek, hogy valakinek az érdeklődését felkeltsem, akkor mire lennék jó?
Szóval most remegek, hogy megteszem azt ami ellen minden sejtem ellenkezik. Tudom, hogy csak rosszabb lesz után. Idő lesz mire felállok. Mindezt mért? Az vagyok aki, és csak a másiknak akarom jobb legyen. Kiakarja mondani, akkor tegye, legyen jobb neki, én majd valahogy túl élem.
Még leírni se nagyon akarom, hogy hiányzik Léna, nem is kicsit.. Viszont tényleg nem a szerelme. Oda bújni, beszélgetni, hogy van valaki, akivel minden gondolatom megoszthatom. Egy ember aki ott van, ha épp rossz kedvem van. Hiányzik valakinek kedveskedni. Nem tudom csak így lenni. Közben, ha csak bevillan, hogy ezt más kapja meg, hánynék, vagy sírnék. Elnyomom, viszont ennek ára van. Felemésztem magam, és nem tudom mit csináljak. Két ember volt akinek ezeket eltudtam mondani. Egyik Attis volt, viszont nem tudnék a szemébe nézni, olyan harag van bennem. Nem tudom megérteni, mért érdemli meg a boldogságot. Képtelen az érzésekre, s a legszámítóbb ember akit ismerek. A másik Adam, ő meg épp udvarol. Nem nagyon tud időt szakítani rám. Egyedül maradtam a gondolataimmal, és azzal, hogy mit a frászt rontok mindig el. Még a másik nem érdeklődését sem tudom felkelteni. Kezd szétesni minden bennem. Nem tudok aludni, az álmaim egyre negatívabbak, éberen meg gondolkozom. Akármit csinálok, csak azt látom biztos vesztes vagyok. Nem érzem úgy, hogy bárhova jutnék. Tudom, hogy fejlődöm, sokkal nyitottabb vagyok, mint egy éve. Mindent elfogadok, de már nem tudok beszélgetni az emberekkel, mert nem érdekel amit sablonosan beszélgetnek. Évek óta csak olyanokkal tudtam barátságot kialakítani, akikkel elsőre megvolt az összhang. Ilyen emberekből meg alig van. A 22-32 korosztály meg agyilag képtelen erre. Aki igen, az meg burokban élet. Akkor meg megint ugyanott lennék mint most. Kitaposnám az utat másnak… Elvesztem abban, hogy én gondolkozom, csak épp nem lettem több tőle. Ezzel nem jár együtt a boldogság.
Akkor folytatom. Rám írt Léna. Olvasta a blogom, s most találkozni akar velem. Lelövöm a lényeget, belementem. Most megint egy kimaradt rész mondok el. Lehet ez rövidebb lesz.
Rohadtul félek találkozni vele. A miértek, azért többen vannak. Elsőnek, mert tudom szerettem/szeretem. Tudom, mit akarhat mondani, s egyáltalán nem érdekel, hogy mentegetőzzön. Nem is úgy van ahogy látom, nem is az van. Ritkán tévedek, igaz most nagyon szeretnék tévedni, talán fogok is. Látni, olyan lesz, mintha megölnének kicsit.
Ezeket kibírom, amit nem, hogy az ami vagyok nem tudom megtagadni. Végtelenül romantikus alkat vagyok. Mindig kell akinek udvarolhatok. Nem kell hogy legyen valami, de kell hogy kedveskedhessek, írhassak. Ő volt az utolsó akinek ezt tettem. Nem fogom tudni megállni, hogy ne tegyem megint. Semmi értelme nem lesz. Bármit megtennék, hogy újra meghódítsam, de csak azért mert elment. Nem véletlen olvastam annyit, olyanról ami őt érdekli. Ezek a kihívások tartanak életben. Így érzem érek is valami, hiszen a másik élvezi, és talán kell is neki.
Viszont, ha találkozunk, csak azt fogom látni, hogy nem érek el semmit. Én magam is így egy senki leszek. Ha annyit nem érek, hogy valakinek az érdeklődését felkeltsem, akkor mire lennék jó?
Szóval most remegek, hogy megteszem azt ami ellen minden sejtem ellenkezik. Tudom, hogy csak rosszabb lesz után. Idő lesz mire felállok. Mindezt mért? Az vagyok aki, és csak a másiknak akarom jobb legyen. Kiakarja mondani, akkor tegye, legyen jobb neki, én majd valahogy túl élem.
from WordPress http://starwish.hu/2016/09/agymenes-tutunak/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése