Ugrás a fő tartalomra

Hercehúrca!

Volt egy kis kavarc a héten! Voltam nyugdíjfolyósitó, munkaügyi, és munka ügyben is cégnél!

Hívtak az Autóközponttól, hogy érdeklem őket menyjek be. Beszaladtam, jó ment, de nem tudták tudnak-e alkalmazni. Nekeik úgy kellettem volna, ha az állam támogatja a járulékaimat, és a béremet is. Anyu ezen berágot, másnap mentünk nyugdíj folyósitó. Ott aztán kiderült, ha megvan már a két évem, akkor jogosult vagyok a rokkant nyugdíjra, de ígyis-úgyis újra kell inditanom az egészet. Ami kb. 1 évig tart, s csak akkor jó ha az I. fok fogadja el. Érdekes hogy hiába van jogerős bírósági végzés a kezembe, addig kell menni míg el nem fogadják. (Ez tartozásoknál mért nem így van, ha nem fogadom el pereljenek újra!) Közben jött a telefon, hogy egy másik helyre is bekérték az önéletrajzom. MOD, amit annyira nem szeretek, de a munka az munka. Másnap levél önkormányzattól, hogy a Pannon Work-ben lenne munka. Hívom őket erre: "Honnan tudja, hogy van munka, de persze van!" Akkor most mi van? Bent leosztják mi meg csak nézünk, hogy mért telt már meg mind, amit hívunk. Következő nap munkaügyi, lerendezni a részleteket az Autóközpontos állásról. A vége az, hogy járulékaim plusz a bérem 60%-át fizeti az állam, és nem kell rehab adót fizetni. Kb. fél 4-or telefon, nem vettek fel, más helyre kell ember. (Volt még egy jelölt, ő is ezekkel a paraméterekkel, csak neki van középfokú informatikus papírja. Ő sem kellet.) Szóval, ja, megzuhantam, de még van két lehetőség: MOD, Pannon Work.

A hab, hogy EdE ma vesz LG Cookie-t, hasonló mint amit én szeretnék! Persze hiába lenne elméletileg 30 ezrem, nincs, mert megint én voltam a jó fiú. Meg is ****-tam!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megint költözés!

Most, hogy az Extra.hu bezárja kapuit, költözöm. 2008 óta volt ott a bolgom, miután Wordpress re váltottam. Szerettem, mert a magyar ingyenes szólgáltatók közt a legjobb volt. Két napig keresgéltem, mire rátaláltam a 000webhost.com -ra. Az ajánlások jók, egy próbát megér, így most az új címem: http://tmtlw.webuda.com/ (Hamarosan ott megtalálható lesz blogom legrégebbi verziója! :) )

Bunkó horoszkóp, hogy meglegyen!

Vízöntő : Jan. 20. - Feb. 18. Találékony elme vagy és épp ezért sokra akarod vinni. Rengeteget hazudozol. Ugyanazokat a hülye hibákat követed el, mert annyira átkozottul ostoba vagy. Mindenki azt gondolja ró lad, hogy elfuserált egy alak vagy és utálják a pofádat. Halak : Feb. 19. - Márc. 20. Élénk a képzeleted - gyakran gondolod, hogy a CIA vagy az FBI figyeltet téged. Rendkívül csekély a befolyásod a barátaidra, ismerőseidre és az emberek kikérik maguknak állandó erőfitogtatásodat. Önbizalomhiányban szenvedsz és általában véve egy sz*rcsimbók vagy. A Halak rémes dolgokat tesznek kis állatokkal. Kos: Márc. 21. - Ápr. 19. Úttörő típus vagy és a legtöbb emberről azt gondolod, hogy k*csög. Gyorsan rápirítasz másokra, türelmetlen vagy és megveted az emberek tanácsait. Semmi máshoz nem értesz, mint hogy kiboríts mindenkit a környezetedben. Egy igazi f*sz vagy, ennek ellenére mindig problémáid vannak az erekcióval… Bika : Ápr. 20. - Máj. 20. Gyakorlatias vagy és kitartó. Bulld