Ugrás a fő tartalomra

Hová lett a báj

Na jó, nem meg szokni, hogy ennyit írok. Csak most van mondandóm. Ez is már egy ideje itt van bennem most elmesélem.

Egy ideje nézem a Girl Meets World-öt (csak azért sem Riley a nagyvilágban). Imádom, pont ott van az a báj amit keresek. Aki valahol én vagyok. És ez az ami hiányzik. Elmondom.
Írtam, hogy a végletekig naiv tudok lenni, rátudok csodálkozni egy pillangóra, vagy akár hosszú percekig követni az ablaktörlőt. Csak egyszerűen kicsit gyerek maradni. Emellett, viszont már rég megtanultam hogyan intézzem a dolgaim. Egymagam is elboldogulok idegen helyen, idegen környezetben. Mégha néha döcögősen is. Ezzel a két tulajdonságommal úgy érzem már egyedül vagyok. Bár ismernék egy csajt, aki még képes tágra nyílt szemmel nézni egy koalát, vagy simogatni egy lajhárt. Érezni minden pillanatot. Vannak ilyen lányok… Tudom. Valahol azonban elveszik ez az egész. Tizennégy tizenhat évesen ez a csodálat kiveszik az emberekből. Akikben megmarad, mert akadt ilyen ismerősöm is, az burokban nevelkedett. Amint viszont megmutattam neki milyen az élet ő is elvesztette ezt a bájt.

Tényleg, arra vágyom legyen valaki akivel ezredszer nézve a tejutat is csodálatos, és felfedezni új csillagot. Akivel az állatkert egy utazás, és aki nem bánt egyetlen állatot. Feküdni a mezőn, és nézni a madarat, dongót. Meg persze csatázni WC-papírral, fantázia harcot vívni két bottal. Megmaradni gyereknek, s közben élni mint a felnőttek. Én minden este esti mesét mondok majd ennek a szépségnek. :)

 



from WordPress http://starwish.hu/2017/04/hova-lett-a-baj/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megint költözés!

Most, hogy az Extra.hu bezárja kapuit, költözöm. 2008 óta volt ott a bolgom, miután Wordpress re váltottam. Szerettem, mert a magyar ingyenes szólgáltatók közt a legjobb volt. Két napig keresgéltem, mire rátaláltam a 000webhost.com -ra. Az ajánlások jók, egy próbát megér, így most az új címem: http://tmtlw.webuda.com/ (Hamarosan ott megtalálható lesz blogom legrégebbi verziója! :) )

Bunkó horoszkóp, hogy meglegyen!

Vízöntő : Jan. 20. - Feb. 18. Találékony elme vagy és épp ezért sokra akarod vinni. Rengeteget hazudozol. Ugyanazokat a hülye hibákat követed el, mert annyira átkozottul ostoba vagy. Mindenki azt gondolja ró lad, hogy elfuserált egy alak vagy és utálják a pofádat. Halak : Feb. 19. - Márc. 20. Élénk a képzeleted - gyakran gondolod, hogy a CIA vagy az FBI figyeltet téged. Rendkívül csekély a befolyásod a barátaidra, ismerőseidre és az emberek kikérik maguknak állandó erőfitogtatásodat. Önbizalomhiányban szenvedsz és általában véve egy sz*rcsimbók vagy. A Halak rémes dolgokat tesznek kis állatokkal. Kos: Márc. 21. - Ápr. 19. Úttörő típus vagy és a legtöbb emberről azt gondolod, hogy k*csög. Gyorsan rápirítasz másokra, türelmetlen vagy és megveted az emberek tanácsait. Semmi máshoz nem értesz, mint hogy kiboríts mindenkit a környezetedben. Egy igazi f*sz vagy, ennek ellenére mindig problémáid vannak az erekcióval… Bika : Ápr. 20. - Máj. 20. Gyakorlatias vagy és kitartó. Bulld