Monológ következik, a boldogságról, és egyéb szívbéli dolgokról. Végül egy kép is lesz, akinek talán lesz értelme, vagy csak oda teszem…
Elfogadom, hogy vannak pillanatok, mikor már az embernek elege van, s kiszállna. Bármerre nézel mindenki boldog. Ám, nem hiszem, hogy ezt ösztönösen keresnénk. Belénk nevelt elvárásoknak akarunk megfelelni. Gondoljunk csak a “boldogan életek míg meg nem haltak”-ra. Egyetlen embert mutass, aki az elmúlt száz évben született, és összejött neki. Alig akad. Főleg, ha időben egyre előrébb haladsz a mához. Mégis üldözzük a lelki társunkat aki biztosan nem létezik, csak egy kitalált szó, személy, aki a bennünk élő tükörképünk. Így nem is találhatjuk meg.
Azzal sem értek egyet, hogy a genetikánk miatt lenne ez. Talán a szex, de akkor is csak a törődésre vágyunk. Legyen valaki akin levezetjük a szükségleteink. Az emberek alapból nem monogámok. Mi mégis ezt hajszoljuk. Ezzel juttatunk el oda másokat, hogy ha nem vagy boldog, akkor senki vagy. Boldogságot kép félét szerezhetsz. Őszintét, mikor a semmiből alakul ki. Mindkét fél ugyan ott tart az életében. (Korban nem feltétlen.) Együtt fejlődnek,és haladnak tovább. Ebben hiszek. Ezek szoktak sokáig kitartani, a rengeteg tapasztalás, élmény összetartja a párokat. A másik, a művi. Mikor az egyik fél kihasználja a másikat. Legyen az siker, pénz, hatalom, bármi. Itt csak arról szól, hogy legyen valaki mellettük. Érdekesen igaz ez, hogy érettségben is teljesen máshol állnak. Nem láttam, még olyat, hogy művi kapcsolatban valamelyik fél ne lenne érettebb. Ha ezek sokáig húzzák, akkor is látszik egy idő után, hogy mi a mozgatója a kapcsolatnak. Általában az érettebb megunta a keresés, a hajszát, és eladta magát Cupidónak, egy hamis nyílért..
Visszatérve, megértem azt aki nem vesz több jegyet a nap körüli utazáshoz. Viszont rá kellene jönni, hogy amit annyira keresünk csak egy belénk nevelt kép. A neheze az, hogy elfogadjuk, van akinek varázsütése megy. Igaz, csalódnak előtte, de alig. Majd ott egy ember, és csak nézel, hogy a fenébe jöttek össze, és ez mért működik. Nézel és az ablakon kivágnád Cupidót, a flancos nyilával együtt. Rossz hír, a íj nem létezik. Nincs kit kivágni az utcára. A fejünkben van a vágy, féltékenyek vagyunk. Elkezdünk görcsösen akarni, és az élet kifolyik a kezünkből. Nem lesz tovább, és a világ egyre sötétebb lesz. Ezen nem könnyű fordítani, de lehet. Inkább sírok az esőben, és némán ordítok. Egy nap jobb lesz, addig meg figyelem a napkeltéket.
Minden nap egy új kezdet, nem tudhatom mikor találkozom Vele.
from WordPress http://starwish.hu/2017/04/futunk-vegtelen-utakon/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése