Ugrás a fő tartalomra

Egyedül a tények!

El jött az ideje, hogy megírjam a második részt! Mint az elöző ez is fennt lesz a blogomon is (http://tmtlw.blogspot.com/).

Most már részletekbe bocsáltkozom, mesélek a Krisztián problémájáról, hogy a Gábrissal mit tesznek, és hogy mennyire reménytelen a helyzet. Nem panasznak szánom, bár nem titkolom, egy segély kiáltás. (DE NEM PÉNZ KELL!)

Volt egy karácsony mióta írtam. Hát nekünk nem volt (lásd. Karácsonyi üdvözlet a nagybátyámnak!). A helyzet azóta sem változott! Krisztián most már biztos, hogy április elején költözik haza, és itt jár majd pszichiáterhez. Hamarosan kiderül nemet válthat-e. Addig is segitenünk kell! Gábrist a munka helyén szivatták halálra, a túlórát amit dolgozott nem fizették ki, s ami zsebből ment az is köddé vált! (A válságra hivatkozva.) Zsu ovó néniskedik, Bence Kittyvel postáskodik. Én a magam részéről épp pihenek, a térdem nem bírta a hirtelen terhelést! (Négy év után nem bírta, hogy hirtelen sokat futárkodom.)

Úgy gondoltam ez lesz az utolsó levelem, de biztos - ha máshogy nem is - a blogomon keresztül írok még.
S úgy érzem most kellene elárulni, hogy mért is ír az ember fia. Nem, még mindig nem pénzt várok... Hanem lehetőséget, segitséget! Azt szeretném, hogy jobban menjenek a dolgok, ebben tudsz segiteni. (Itt a Zsu diplomájára és a Gábris D. kategóriás jogsijára gondolok.) Egy kis oda figyelést, és azt kérem hogy a tesvéredet nem egy óvónőnek hanem egy nagyon jó szociálpedagógusnak lásd. Nem hiszem hogy elhiszed, de én még mindig egy nagyon jó építésznek és üzletembernek tartalak. Csak valami fére siklott. (S akkor is a keresztapám leszel ha te ezt nem akarod! :D )

Szép és sikerekben gazdag újévet! Az unkoatesóimnak külön erőt és egészséget! (És hogy mindenkiben meglássák a jót!)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megint költözés!

Most, hogy az Extra.hu bezárja kapuit, költözöm. 2008 óta volt ott a bolgom, miután Wordpress re váltottam. Szerettem, mert a magyar ingyenes szólgáltatók közt a legjobb volt. Két napig keresgéltem, mire rátaláltam a 000webhost.com -ra. Az ajánlások jók, egy próbát megér, így most az új címem: http://tmtlw.webuda.com/ (Hamarosan ott megtalálható lesz blogom legrégebbi verziója! :) )

Vétkem

Álltunk egymással szemben, érződött a feszültség. Éreztem, hogy valami változott. Valami megfoghatatlan, valami ami bennem is ott van. Mélyen eltemetve. Nem hagyom kiszabadulni, és most itt áll velem szembe. A nő szemében akit szerettem, aki mindennél fontosabb nekem. Szemében ott lángolt, elfolytatlanúl, az én vétkem. Az én életem legsötétebb része. Az eltemetett múltam rám nézett. Félelemmel teli léptem előre. Nem változott rajta semmi. Bennem a sötétség nött, egyre csak. Éreztem, ahogy keresi a társát... Társam lelkébe. Elindult s éreztem, vagy futok, vagy elveszek. Többé nem leszek ugyan az. Újabb lépést tettem. A kedvesem szemében a sötét lángolás egy kevésbé látszott. Bezárta, de lelkébe, s nem eltemette, hogy többe elő ne jöhessen. Ott volt benne, égetve, emészte, lelkét széttépve... Megölve. A bennem lévő démon, az emlékek, minden aki csak bántott valaha, egy pillanat alatt emésztett fel. Nem jött közelebb, csak állt, és nézett engem. Nem tudta mi történik velem. Szembe nézt...