Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Mozgalmas év volt

Kicsit megkésetem, de úgyis vissza dátumozom. Hehe! Megint számot vetek az elmúlt évről, s be tippelem mi lesz. A tavalyi tippjeim egész jók voltak. De inkább bele is vágok. Az a 18… Év eleje, szokásos, szeretem a munkát mielőbb kezdeni. Akkor még HunGats-nál. Alapból mentek a hónapok, csak sajnos az kutya anyuka aztán nem lett terhes. Közben lettek cuccaim is. Januárban az óra, majd az overál. Vagy az előbb volt? Fene sem tudja. Február elején meg vettem az XBoxot. Volt pince parti. Nem olyan durva mint 17-ben. Márciusban aztán kiderült, hogy Aussie-m lesz. Jött a várakozás. Közben voltam kisebb kirándulásokon. Rengeteget fotóztam sunyiban. Angyal , a vörös csaj. Jó volt. Folyattam a happy draw-ot. Igaz nem sokáig. EdE -k elköltöztek, kiderül gyerekük lesz. Én közben Irisa -val lettem jóba. Voltam Plisen-ben. Hatalmas élmény volt. Jó csapattal mentünk, most néző voltam. A város nagyon szép volt. Szerettem. Fura, mert a maga módján nem más mint Győr. A csúcs egyértelműen a találkoz
Legutóbbi bejegyzések

Megint elmaradtam

  1. Elmaradások 2. Nova Rock 3. EFOTT 3. Kassa 5. Kowa Pest 6. Kowa Győr 7. Pálinka 8. 10 év 9. Battonya 10. Bundás 11. Gül baba + Füvészkert 12. Szilvásvárad 13. Fashion Nova Waylay 14. MondoCon 15. OnePiece Swift 16. SAK 17. Mi Band 2 18. XBox One S 19. Füles 20. Plzen 21. Fashion Nova FF 22. DS 23. Falunap 24. Odin, Odin, Odin   from WordPress http://starwish.hu/2018/08/megint-elmaradtam/

A kennel

Mikor már tudtam, hogy milyen kutyát szeretnék, akkor jött az egyik legnehezebb kérdés. Nem, nem a menhely, kontra kennel. Tudtam, hogy kennelt szeretnék. Ennek oka, hogy első kutyaként szeretném ha teljes életet élne, s a kezdetektől nevelhetném. A kérdés, hogy melyik kennel. Magyarországon számos Aussie kennel van. Mindegyikről írok pár szót , de az már most elmondom, hogy ha 180.000 forint alatt tudsz venni akkor kockáztatod a kutya teljes életét. Ez az alap ár. Általában a fekete trikolor kerül 18o-200 ezerbe, a merle 220-250, míg a vörös és a vörös merle lehet akár 300 ezer is. Ez persze az ivartalanított hobbi kutyákra igaz. Azt nem vettem észre, hogy a csajok drágábbak lennének, de előfordulhat. Lehet most néhány kenneltulajdonos rosszallóan néz rám, de ha ezt az elején tudom sok apróságtól megkímélem magam. Igazából, azt sem értem miért nem lehet ezt a weboldalra leírni. Mi a titok ebben? Most akkor a kennelek. Nem mindet mutatom be, de amit igen, ott hozom a pro/kontra részt.

A fajta

Most nem fogok nagyon kitérni a fajtákra, de elég sokat megemlítek. Tudni kell, hogy több mint 300 kutyafajta létezik. Őket 10 csoportra osztják: 10. az agrak. Bevallom nem maratonra készülök, s nem is nagyon tetszik ahogyan kinéznek. Persze ettől még szép kutyák. 9. a társasági kutyák. Itt aztán van minden. Azért egy Moposzt ki ne fogadna el. Viszont én nem mutogatni akarom. 8. a retriver, vízi vadászkutyák. Nem, nekem nem tetszenek. Pedig egy labrador szép kutya lehet. 7. a vizslák szetterek. Igen a magyar vizsla. Olyan kis törékeny. No, de én macska vadászt keresek, szeretem a macsekokat. 6. kopók, vérebek. Valahogy nálam nem. Valóban olyan aranyos, szomorú szeme van egy Beagle-nek. Csak engem nem hat meg. 101 kiskutya meg lehet sok lenne. o.O 5. spitzek, ősök. Ide tartozik fura mód a malamut, és a husky is. Meg az Akita Inu. Az ős kutyák már érdekesebbek, de kitártam őket. Ennek oka, hogy nem egészen tudtam elképzelni arra a feladatra őket amire szántam. Talán az Akita. 4. a

Az ötlet

Sok minden vár rám, pedig még itt sincs a kutyó. Ennek története jóval megszületése előtt kezdődik. Első lépés mindenképp az ötlet. Mégis honnan az ötlet, hogy kutyám legyen. Főleg, hogy én macskás vagyok. Ez háromnegyed évvel ezelőtt kezdődött. Akkor még azt sem tudtam mibe vágom bele a fejszém. Mikor betöltöttem a 33-at már nagyon gondolkodtam valami változás kell az életemben. Ez 2017 október közepén, egy újabb szerelmi csalódás után volt. Már nem igazán hittem a boldog befejezésben. Persze, mint mindenki én is vágytam rá. Mit tehet akkor az ember. Férfiként, nincs sok lehetőségem. Valamit akkor is szerettem volna. A macska sajnos azonnal kiesett, főút mellet lakunk. A gyerek is. Egyfelől nem igazán állok készen rá. Másfelől a magyar örökbefogadási rendszer. (Lehet egyedülállóként is örökbe fogadni. Csak épp… Nézz utána, meg fogsz érteni.) Halak, hüllők, madarak nem érdekelnek. Lovat nem tudnék tartani. Más már nem volt. Gondolkoztam, aztán ott volt az orrom előtt a válasz. Igaz ma

Konyhalány

Ma is még a világ végén kezdtem. Elég rideg voltam. Igaz, nagyon ezt a konyhalányosdit nincs kedvem csinálni. A vicc hogy már fél órája várok arra , hogy tudjam tenni a dolgom. (Ide a raktárról.) Továbbra is elég szar a hangulat. Akkor sem vagyok hajlandó sikálni a padlót. Mikor ide jöttem, kikötöttem, nem takarítok. Erre az egyre mondok nemet, s én vagyok a közellenség. Szuper. Igaz, minden mást megcsinálok. De az mindegy. Mindig csak a rosszat lássuk. Szóval most megy a sértődés, nem szólok hozzád, nem adok feladatot. Csak ez nem tud meghatni. Már nem érdekel ő sem, a munka sem, a cég sem. Sajnos látom, hogy itt még vannak számlálva a napjaim. Nem lesz meg a két év. Délután sem kaptam jobb híreket. Egyik munkatársba futottam bele. Bent sem jobb a helyzet. Mondjuk nem nagyon tud érdekelni. Nem ez a munkaköröm. Akkor mondják azt, hogy vállalod? Én meg, hogy nem. És kész. Persze igazából mindenkinek ez a baja. Közben egyre csak fogyunk el fele. A kép igen a munkaterületemet mutatja, it

Negyven nap

Még van idő a kis kutyóig. Igaz nődögél, kapok képeket, videókat. Ezeket most már tényleg hozom, de nem erről akartam beszélni. Ma Irisa -t szeretném bemutatni. Az egész történet valamikor régen 2013-ban kezdődött. Mikor még öcsém raktárosan tanult. Akkor voltak csoporttársak. Igazából már akkor szimpatikus volt. Igazán élőszóban viszont egyszer sem jutottunk a sziánál tovább. Igaz cseten egész jókat beszélgettünk, míg nem lett párja. Ezt már észrevettem, mindig csak addig tudok beszélgetni velük amíg nem lesz valaki. Most is tudom ez lesz a vége. Igazán nem is tudom mit akartam kihozni. Nagyon nem szeretném leírni a helyzetét. Ami fontos, hogy van egy Kispocka (lánya). Remélem hamarosan haza jön. Hiányzik egy barát aki olyan mint ő. Persze öcsém meg is kérdezte, akarok e valamit. A válasz, hogy nem. Tényleg nem. Azt szeretném, hogy most még Ő se akarjon senkit. Nagyon szívesen ott lennék mellette. Barátként. Segíteni neki, Pocokra figyelni, s önmagára. Kicsit össze szedni magát. Hagy