StarWish furcsa világa!

Rendben, megadom a betekintést a gondolataimba. Elmesélgetem, hogy mi jár a fejemben. Én agymenéseknek szoktam hívni,általában 100-200 szó szokott lenni. Szépen darabokban amikor már elem lesz. Ha elég volt, vagy sok, csak szólj. Még leírni se nagyon akarom, hogy hiányzik Léna , nem is kicsit.. Viszont tényleg nem a szerelme. Oda bújni, beszélgetni, hogy van valaki, akivel minden gondolatom megoszthatom. Egy ember aki ott van, ha épp rossz kedvem van. Hiányzik valakinek kedveskedni. Nem tudom csak így lenni. Közben, ha csak bevillan, hogy ezt más kapja meg, hánynék, vagy sírnék. Elnyomom, viszont ennek ára van. Felemésztem magam, és nem tudom mit csináljak. Két ember volt akinek ezeket eltudtam mondani. Egyik Attis volt, viszont nem tudnék a szemébe nézni, olyan harag van bennem. Nem tudom megérteni, mért érdemli meg a boldogságot. Képtelen az érzésekre, s a legszámítóbb ember akit ismerek. A másik Adam , ő meg épp udvarol. Nem nagyon tud időt szakítani rám. Egyedül maradtam a gondo

Ez az a bejegyzés, amit már hónapok óta tervezek. Azóta sokszor változott a fejemben, de a lényege ugyanaz maradt. Sok olyat fogok most elmondani, amit ilyen vagy olyan okból inkább elhallgatnék. Az sem jó megoldás, de fontosabbnak éreztem, hogy egy-egy törékeny kapcsolat megmaradjon. Tudom most sokan fognak megint szidni, vagy szánalmasnak hinni, vagy a fene tudja. Viszont ez jár a fejemben. Talán a végére tisztázódni fog, hogy nem minden az aminek látszik. A legfontosabb, hogy nyolc hónapja próbálok menekülni. A legrosszabbtól, önmagamtól. Hol előre futok, hol hátra. Nem bíróm magam, úgy érzem nem érek sokat. Bármit teszek, szinte biztos benne van a bukásom is. Egyetlen megoldásként az láttam, ha nem teszek semmit. Akkor viszont jár az agyam. Ami megint nem jó dolog. Egyetlen cselekvés volt amit tudtam csinálni, TV-tem. Sajnos elfogytak a nézhető dolgok. Lényegtelen igazából. Akár mikor alszom, az biztos, hogy 2-3 előtt nem tudok elaludni. Már napfénynél sem igazán tudok. Próbálok m

Volt róla említés, meg egyébként is megakartam írni, hogy majd újra kezdem. Elég egyszerű oka van. Jelenleg nincs értelme. Miután a postának vége lett igazán nem is láttam értelmét. Jelenleg itthon várok munkára, oktatásra. Így, hogy csak 4-6 emberrel vagyok kapcsolatban nincs értelme vinni. Az lenne a lényege, hogy ismeretlenekkel is kapcsolatba kerüljek. Ez most elmarad. A többi meg egy másik bejegyzés története lenne. Majd valamikor novemberben, vagy jövőre kezdem újra. Addig vannak más terveim. fIRC is újra eszembe jutott, igazából változtattam rajta, így lehet meg tudom csinálni. A blogom is kicsit változott, erről később. Meg szeretném behoznii magam. Azt nem tudom sikerül is majd. from WordPress http://starwish.hu/2016/09/yesmen-kasza/

Sokat gondolkodtam,hogy bezárjam-e a blogot. Csak egy üzenet lenne, a háttérben folytatnám, de senki nem látná. Ennyi év után már ez is érthető lenne. Mért gondoltam erre? Életem egy olyan időszakán megyek át amikor több régi fájdalmam, vagy hibám kérdőjelezem meg. Keresem az utam, s válaszokat. Sokaknak, ez fárasztó lehet, vagy érthetetlen. Pedig, ha most nem ugrok fejest a nyúl üregébe, akkor nem fogom megtalálni azokat a pontokat amik boldoggá tesznek. Ezeket viszont úgy tapasztaltam, hogy nem írhatom ki, ha viszont bennem marad csak jobban fog emészteni. Már most érzem, hogy túl sokáig vártam, és robbanni fogok. Ezek versekben már látszik is. Nem szeretnék teljesen elveszni magamba. Itt, ha nem is jön válasz, akkor is úgy érzem, hogy én tovább adtam, kibeszéltem magamból. Hetek óta azon voltam, hogy inkább bezárok, és magamnak írok. Persze erre rátett, hogy olvastam IceCat blogját, s a beszélgetésünket. Azt láttam, nagyon eltávolodtam attól aki voltam. Csak azért, hogy megfeleljek.

Az első hét a kihívásban elég felemásra sikerült. Igazából nem is vártam nagyon mást. Javarészt igent mondtam mindenre. Egy horgászatra, és egy oktatásra voltam kénytelen nemet mondani. Illetve egy még várat magára, ez utóbbi a képességeim hiánya miatt lesz. A horgászatra nincs igazi magyarázatom, egy levelet vártam, de ettől még mehettem volna. Az oktatásra kénytelen voltam nemet mondani. Az esetben, ha vállalom, akkor egy jobb esik ki. Meg őszintén nem bíztam az intézményben. Csak kapkodás volt. Hallgattam a megérzéseimre. Ez volt amit adtam, amit kaptam, az már jóval negatívabb. Jó értem én, a múlt még üldöz. Ebben reménykedem. A szokásos apróságok most is összejöttek. Hétvége, sörök, munkavégi vigaszdíj. Viszont semmi több. Folytatni fogon a kihívást, s jobban figyelek majd. Viszont továbbra sem tehetem meg, hogy mindenre igent mondjak. Most is látszik, a munka és az oktatás is ilyen. Még van 21 hetem, meglátjuk mennyire lehet ezt a valóságban megoldani. Maradok a heti jelentésnél,