Ugrás a fő tartalomra

Mozgalmas év volt

Kicsit megkésetem, de úgyis vissza dátumozom. Hehe! Megint számot vetek az elmúlt évről, s be tippelem mi lesz. A tavalyi tippjeim egész jók voltak. De inkább bele is vágok.

Első Odin kép

Az a 18…
Év eleje, szokásos, szeretem a munkát mielőbb kezdeni. Akkor még HunGats-nál. Alapból mentek a hónapok, csak sajnos az kutya anyuka aztán nem lett terhes. Közben lettek cuccaim is. Januárban az óra, majd az overál. Vagy az előbb volt? Fene sem tudja. Február elején meg vettem az XBoxot. Volt pince parti. Nem olyan durva mint 17-ben. Márciusban aztán kiderült, hogy Aussie-m lesz. Jött a várakozás. Közben voltam kisebb kirándulásokon. Rengeteget fotóztam sunyiban. Angyal, a vörös csaj. Jó volt. Folyattam a happy draw-ot. Igaz nem sokáig. EdE-k elköltöztek, kiderül gyerekük lesz. Én közben Irisa-val lettem jóba.
Voltam Plisen-ben. Hatalmas élmény volt. Jó csapattal mentünk, most néző voltam. A város nagyon szép volt. Szerettem. Fura, mert a maga módján nem más mint Győr. A csúcs egyértelműen a találkozás egy farkassal.
A farkasAztán jött Odin. Nem lehet mit mondani. Minden forintot megért. Minden pillanat egy ajándék. Sőt életem legnagyobb felfedezése is Odinhoz tartozik. Nem hittem, hogy egy egy élőlény aki semmiképpen nem bánt. Odint kicsit sikerült sarokba szorítani. Akkor sem kapott felém. Csak nézett, hogy ezt miért. Azonnal nyugtattam, s biztosítottam hogy játék volt. De amár akkor megijed ha véletlen bánt. Imádom. Bár buszozni nem szeretek vele. Maceres. Viszont jó időben megyünk, s mentünk is. Odin nélkül nincs élet, s nincs jövőm. (Most is itt fekszik mögöttem.) Sajnos aztán Odin érkezése után ott kellet hagynom a HunGast-ot.
Azonnalival átmentek a dobozgyárba. Egy hónapot bírtam, majd munkanélküli lettem. Közben Odin is cseperedett. Tanultunk, egyre jobb lett a kötödés. Három hónap után lett új munkám.
Egyik legjobb dolog az évben az új munkám. Mod-ot nagyon szeretem. Audiban vagyok. Három műszak. De akkor is nagyon szeretem. Majd mesélek róla. Volt EdE-nek esküvője is. Aztán novemberben eltalált a szerelem. Hehe. Pedig már tényleg nem akartam. Ugyanekkor lett párom is. Zoé megszületett, Koalám pedig elkapott. A év vége már jött is.

19, mi?
KoalámMi lesz majd? Fogalmam nincs. Apró tervek vannak csak. Amik nagyok. Odinnal többet szeretnék foglalkozni. Elszeretnék menni külföldre. Koalához költözni. Munkában maradni.
Ha azt nézem milyen volt az első nap, akkor az első három negyed év szerelmes lesz, az utolsó nyugis. Meglátjuk. A bolg megint fog változni, ez biztos. Mind tartalmilag, mind kinézetben. Igaz csak Odinos kirándulásokat akartam a térképre nem csak az lesz. Mindent kirakok ami volt, vagy lesz. Mivel, úgy néz ki, “családos csóka” leszek, az ilyen jellegű poszt is több lesz. Kinézetben, majd meglátjuk. Kicsit több szín, vagy kép elférne.



from WordPress http://starwish.hu/2019/01/mozgalmas-ev-volt/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy hét története!

Mindekitől bocsi, aki olvassa. Az az igazság, hogy dolgozom! Az AUDI -ban. Így kicsit megcsappant az időm. Ettől föggetlenül továbbra is probálok fejleszteni ezt-azt. Bár lassaban megy, hiszen mikor hazaére fáradt vagyok! Magánéletemben nem történt semmi, hamarosan 2 és fél évesek leszünk Tinával! Itthon sem változott semmi! Talán annyi a hír, hogy lehet lesz egy fekete cicóm! :) Egy kicsit más: Eddig sem titkoltam, hogy fidesz -es vagyok. De most ki is mondom! Idéznék egy vezető beosztású pszichológustól: "Gyurcsány beteg, elmebeteg, s erőssen személyiség zavaros!" (Nem szó szerinti idézet!) Ezek után inkább nem is szólok! Lásd: beszéd hibás okatásügy miniszter, brutális rendőrök, megalomániás miniszterelnök! De legyen jó is benne: ILYEN IS CSAK NEKÜNK VAN! Jó éjt! Ha jön az ÁVH, remélem egy uccsó bejezésem még lesz! :D

Megint költözés!

Most, hogy az Extra.hu bezárja kapuit, költözöm. 2008 óta volt ott a bolgom, miután Wordpress re váltottam. Szerettem, mert a magyar ingyenes szólgáltatók közt a legjobb volt. Két napig keresgéltem, mire rátaláltam a 000webhost.com -ra. Az ajánlások jók, egy próbát megér, így most az új címem: http://tmtlw.webuda.com/ (Hamarosan ott megtalálható lesz blogom legrégebbi verziója! :) )