Ugrás a fő tartalomra

Ede úr!

No, nem Teller, s még csak nem is az öcsém. Csak egy jött-ment kocsmában megismert ürge, akit történetesen tényleg Edénak hívnak. Nem tudom hogy mennyiben fogok róla beszélni, s mennyiben magamról. Lesz-e kép vagy sem. Sőt azt sem tudom. hogy ez a bejegyzés kikerül-e ma. Csak az biztos, hogy írni akarok. A mondatok most nem jönnek a számra. Ide viszont bátran írok, "úgysem olvassa senki".

Tegnap Marcell meghívott egy sörre. Így kezdődött, mint megannyi történet ami megesett velem. Az úr mögöttünk ült, majd kis idő elteltével csatlakozott hozzánk. Beszélgettünk, sokat, és mégis keveset. Egy dolog biztossá vált számomra... Nagyon hasonlítok rá, vagy ő rám. Inkább az előbbi, lévén Ede úr 52 éves. Nagyon jó emberismerő, ír verseket, nincstelen és "megjárta a hadak útját". Nincs gyereke, felesége, a szüleivel él. Csak épp bringával járja az országot. Amiben más, hogy matekban ott van, és kék szeme van. Számítástechnikában viszont gyenge. Ennyit róla, így érthető, hogy amit mondott az összezavart.

Akkor kezdtem komolyan venni, mikor leszólta a fogaim. Talán az egyetlen gyenge pontom, meg talán a hibáim beismerése. Többször húzta addig a határt, hogy féljek. Ahogyan én is, ő sem szerette a túlságosan személyes kérdéseket. Rengeteget tettem fel gondolkodás nélkül. Végig úgy éreztem magammal ülök szembe. Nos, ha az időutazás lehetséges lesz és visszajöttem akkor két variáció van. Alternatív idősík, és megváltozom, vagy nem változom és mindig vissza tér ide az idő. Végül összeomlik a világegyetem. Bocs, ez a kis kitérő jól esett. Visszatérve nem tudom mi van. Mintha életem egy elágazásánál lennék, s döntenem kell. Nem számít, hogy semerre nincs út. Csak menjek valamerre.

A változtatások egy részét megfogom tenni, ha kilábaltam, ami remélem holnap lesz. Figyelek magamra, a környezetemre. A legnagyobb szégyenem viszont jelenleg megoldhatatlan. A fogaim. Nem tudom erre mikor találok megoldást, de az elmúlt idők döntései sem változtattak volna ezen. Körülbelül 60-70 ezer forintom lenne. Ez vagy elég lenne rá, vagy nem. Hat fogamat kéne mindenképp megcsinálni. Van amit húzni, s van amit nem. Lényeg, hogy amíg nem tudok lépni addig is romlanak, hiába mosom őket... És emiatt vagyok feszült, és van néha a gyomromba a görcs.

Út a semmibe!

[exif id="4258"  show="iso,aperture,shutter_speed,focal_length,created_timestamp"]

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megint költözés!

Most, hogy az Extra.hu bezárja kapuit, költözöm. 2008 óta volt ott a bolgom, miután Wordpress re váltottam. Szerettem, mert a magyar ingyenes szólgáltatók közt a legjobb volt. Két napig keresgéltem, mire rátaláltam a 000webhost.com -ra. Az ajánlások jók, egy próbát megér, így most az új címem: http://tmtlw.webuda.com/ (Hamarosan ott megtalálható lesz blogom legrégebbi verziója! :) )

Vétkem

Álltunk egymással szemben, érződött a feszültség. Éreztem, hogy valami változott. Valami megfoghatatlan, valami ami bennem is ott van. Mélyen eltemetve. Nem hagyom kiszabadulni, és most itt áll velem szembe. A nő szemében akit szerettem, aki mindennél fontosabb nekem. Szemében ott lángolt, elfolytatlanúl, az én vétkem. Az én életem legsötétebb része. Az eltemetett múltam rám nézett. Félelemmel teli léptem előre. Nem változott rajta semmi. Bennem a sötétség nött, egyre csak. Éreztem, ahogy keresi a társát... Társam lelkébe. Elindult s éreztem, vagy futok, vagy elveszek. Többé nem leszek ugyan az. Újabb lépést tettem. A kedvesem szemében a sötét lángolás egy kevésbé látszott. Bezárta, de lelkébe, s nem eltemette, hogy többe elő ne jöhessen. Ott volt benne, égetve, emészte, lelkét széttépve... Megölve. A bennem lévő démon, az emlékek, minden aki csak bántott valaha, egy pillanat alatt emésztett fel. Nem jött közelebb, csak állt, és nézett engem. Nem tudta mi történik velem. Szembe nézt...