Versek, és szösszenet

Lustán ácsorgott a nap a horizonton. Ez az ősz is takarókét borult a tájra. Szép színő pléd volt a tájon. A levegő csípte már az arcom, de ezt szerettem. Hiányzott a nyár, a meleg érintáse, a ragyogása. A nap még mindig várt a látóhatáron.
Nehezen vettem észre, az árnyéka már nagyra nőtt. Ahogy közeledett úgy öltöttek formát arcának részletei. Mikor mellem állt, a nap úgy döntött nem vár tovább. Tovább állt, nekünk sötétséget hagyva ajándékul. Ránéztem, figyeltem szemét. Nem szólt, nem mosolygott. A táj a hangulatával változott. Hízott a sötét, a fák felemelték kezeiket, a fű vissza húzodott a földbe. S egy kósza holló szállt el felletünk.
Testem megfeszült, szólni akartam. Kezét arcomra tette, a bosota megsercent. Szólt helyettem. Szemében szomorúság remegett. Lassan kinyújtottam kezem, érintettem derekát. Hirtelen, mint a macskák, vissza kapta kezét. Az érzelmeit eltemette, derűs arccal nézett. Érezte, hogy nálam ezzel nem ráz le. Kezemmel közellebb húztam magamhoz, hogy lehellete simogasson.
Kifordult ölelésemből, és elindult a kietlen tájon. A Hold mint napvilág, ösvényt rajzolt az útból. A növények vissza húzták karmaik, utat engedve neki. Pár lépésre követtem, hogy érezze - tudja ott vagyok. Sokáig nem nézett hátra, csak követtem az ezüst ösvényen. A messziségben a város mint megannyi szentjános bogár vibrált a sötétéségben. Fények járták táncukat égen és a földön, mint egy rosszúl koponált darab. Még ez is az ő kedvét tükrözte.
Éjjeli lámpásunk elaludt egy égi párnán. Az út csillagpórrá vált, és elvitte a szél. Rám nézett kérdőn, hogy mi legyen. Arca most is derős volt. Közel hozzá megálltam, kezem nyakára tettem, de szólni nem mertem. Féltem kimondani: bizz bennem és szeress...

(Jane Galt-nak)

---

Lehetetlent

Hiányzik az álom
Érintésedre vágyom
Itt maradtam világon
Nélküled elkárhozom

Nincs fény mi vezet
Itt minden nesztelen
A sötét hívogat engem
Kezez keresi lelkem

Hitem, és bizalamam
Elveszett a pokolba
Feltámadást mi hozhatna
Rettegek a Tartaroszban

2010.X.04 (Virág)

---

Lángolás

A lángolás oldoz fel
Szállok fent az égen
Erőt ad minden tőled
Részegít az érintésed

Felhők felett vagyok
Szerelmed fényes napom
Minden percét kívánom
Szárnyalok mint angyalok

Világ most várhat rám
Te vagy most a vágy
Minden e kis szobámba
Szenvedélyem hiába

2010.X.04 (Virág)