Ugrás a fő tartalomra

Szülinapom

Köszi Nektek (sorrendben): Adam, ReB, Orsi, Zsu, Szacska, Wish, Lilla, Bea, Boga Manó, Gábris, Kornél, EdE, Marcell, Vyca, Geri (10.20).


Most talán összegeznem kéne az elmúlt egy évet. Nem tudom. :S De megteszem. Tinával furcsán alakut a helyzet. Beszélünk is, meg nem is. Mindenki szerint buta velem, de valahogy nem tudok rá haragudni. Inkább nevetek rajta. Volt nálam, ekkor zártam le a kapcsolatot, 5 hónap után. Majd megköszönte, hogy szakítottam vele. Manapság Nokiás, és Győrben él. Nem nagyon szoktam látni. Elkezdtem filmeket nézni nagy mennyiségben, ezt azóta is csinálom. :) Megtanultam palacsintát csinálni. Volt egy eleve kudarcra ítélt probálkozásom Anival. Munka keresés, blog kinézet javítás… Munka aztán lett az önkormányzatnál. Azóta is visszajáró vendég vagyok, a rehab is alakul. Szépen haladnak a dolgok. A legfrissebb Virág, egy újabb kudarc. Oké, ReB-nek örülök. Boga Manó… Hmm… :) Meglepően sok vers, szöszenet született ebben az egy évben, s neki kezdtem egy regénynek is. Ennyit az össze foglalásról, a gondolataim.


Megrémít a korom, a nincstelenségem, s hogy egyedül vagyok. Félek, hogy mi lesz a jövőben. Vannak terveim, de néha olyan mintha valahol a ködben elvesznének. Az utóbbi két kudarc, és még pár apróság megingatott, hogy érek-e egyátalán valamit is… Mondhatnám, hogy könnyű év volt, de nem igaz. Könnyebb úgy, ha valaki ott van az ember mellet (szerelem). Mostanában magamban sem vagyok biztos, nem tudom hova tartok, és hogy mért megyek arra. A velem egykorúak többségének komoly kapcsolata van, és már esetleg gyereke is. Én meg itt ülök a szobámba, mozi poszterekkel körbe, rajzok a falon, és rettegek, hogy nem az vagyok akinek lennem kéne. Fogalmam nincs, hova tartozom. Nem tudom mit vár tőlem az élet. Csak megyek előre, és probálom megtalálni a helyes utat. Reménykedem a következő évben, de aztán ki tudja mi lesz. Én nem igazán…


Hát ez lenni a blogba a 320. bejegyzés. Nem célom több ezer posztot írni, vagy minden apróságot, csak pusztán az életemet. Napló ez, a naplóba meg általában egy nap csak egyszer írunk… Most hát, betöltöttem a 26-ot! Éljen! :S

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)