Ugrás a fő tartalomra

Nyár van, és meleg!

A szobámba napok óta 30 fok van, kb. ezért nem írok bejegyzést... Ja, meg rájöttem, hogy megint másoknak akarok megfelelni, és van amit kihagyok. Szóval visszatérek az eredeti koncepcióhoz, és ami jól esik azt fogom ki rakni. Ez azt is jelenti, hogy lesz, olyan bejegyzés ami csak programozásról fog szólni, vagy egy filmről, esetleg könyvről. (Most vettem le a polóm, annyira megleg van itt! :O )

Voltam a Kara Ákosnál, illetve eggyik emberénél. Elmondtam, mi a helyzet. Sokmindent nem tudott mondani. Szól az Ákosnak, és majd újra mehetek be! Félelmetes, hogy ennyire komoly a dolog, de egyben jó hogy végre haladtam is előre. A vízünket - immár harmadszora -nem kapcsolják le, de nem tudni mit hoz a jövő. Kicsit félek is emiatt! 281 ezer valamennyi a tartozás, ami részben miattam is van. (Mármint, hogy nem tudok dolgozni.)

Voltam Perzsia hercegén a moziba Adam-mel. Jó volt, de ha nem játszotál egy résszel sem akkor nam lesz 6/10-nél jobb. Én mondjuk PoP fanatikus vagyok, szóval 9/10! A vicc, hogy az utolsó pillanatig, úgy volt, hogy egyedül megyek. Elsőre Anit akartam hívni, végül a végére hagytam. Hívtam Marcellt, Adam-et, EdE-t, Kasper-t, Tina-t, és végül Anit. Senki nem tudott jönni, pedig én álltam mindent. Ani érdekes volt, azt mondta gondolkozik rajta, mejd nem jelzett vissza, de Ő kért számon, hogy mért nem beszélgetünk többet. ??? Érti a fene. Igaz mikor elhívtam még az nap láttam még egyszer, de Anyukájával volt, így inkább nem kérdeztem. Remélem nem ez volt a baj. Volt egy érdekes elszólása is. Kérdezte mi volt velem, én mondtam a munkaügyis ballhét, erre leállít, hogy azt tudja. Elöszőr csak néztem, hogy honnan. Jobbak a kémei, mint Gábrisnak? Mivel csak a családnak, és Adam-nek mondtam el. Majd leesett, hogy a le is blogoltam. Ezek szerint olvas engem! Érdekes. :D

A mai rajz *Hodges-Art vázlata. Címe: WIP Rose Doctor Who Print. Megszerettem a rorozatot, így most ez lett! Nekem bejön!

WIP Rose Doctor Who Print by *Hodges-Art

Megjegyzések

  1. http://www.youtube.com/watch?v=JyltVWBF6rY

    Üdv. Régen írogattam ide. Látom nem nagyon hajlandóak az emberek jelezni, hogy olvassák a blogodat. Vagy csak azt a részt nem olvassák ahová a felkérést írtad. :-D

    Másoknak akarsz megfelelni? De kiknek? Azt sem tudod kik olvasnak. :p
    Minden esetre a megfeleléshez először magunknak kell megfelelnünk különben a másoknak való megfelelés nem fog sikerülni.
    Ez egy érdekes paradoxon ambivalens érzésekkel és nem is teljesen értem a "törvény" működését de attól még így van. :-)

    Akinek nincs otthon légkondi (otthon van de nem otthon lakom hanem sopronban) annak ajánlok egy minimális befektetéssel járó részmegoldást. :-)
    Nyilván sokféle megoldás létezik, ez "csak" kreativitás kérdése. A lényege egy egyszerű tény, miszerint a párolgás hőelvonással jár...
    Íme az ötlet adó kép. :-D

    http://kispad.hu/illustration/2007/07/20070718_legkondi.jpg

    Az agyamentünk éppen vizet párologtat és porlaszt is szét egy ventillátor közreműködésével ami azért is jó, mert az esetleg a ventillátortól nem messze hesszelő emberfia meztelen testén becsapódó apró vízgömböcskék igen kellemes élményt nyújthatnak. :-D

    Meg ugye porlasztva sok vizet lehet a levegőbe pumpálni ami egyből el is párolog de közben hűt is rendesen.
    Sok sikert a kísérletezéshez! :-)

    Ha kikapcsolnák a vezetékes vizet, ajánlok egy nagy esőgyűjtő tartályt a ház tetejére (feltéve, hogy a házat nem kapcsolják le :-D) a víz melegítésére pedig napkollektort elektromos áram helyett. Feketére festett sörösdobozokból könnyen megépíthető és kiválóan működik. Iváshoz és főzéshez forrásvíz lenne a legjobb de a palackos ásványvíz is megteszi. Ha jól emlékszem 39ft körül már van TESCO-s. :-D
    A vezetékes víznél rosszabb nincs. Beleoldódik minden szar a csövekből amin jön de ha ez nem elég akkor tele van gyógyszerekkel amiket kihuggyoznak az emberek mert azt nem szűrik ki a víztisztítóban de ha ez nem elég akkor menstruációs és egyéb hormonokat is lehet iszogatni brutális mennyiségű klórral vegyítve. Eks. ;-)

    Anival kapcsolatban 2 feltételezésem van. Az egyik, hogy más szándékot sejtett a meghívás mögött mint a valós. A másik, hogy valamilyen akadályba ütközött, hogy menjen és így tudta lereagálni, hogy nem teljesen érdektelen. :-)
    Persze bármi más is lehet ez csak feltételezés bármilyen információ hiányában a témáról.

    VálaszTörlés
  2. Köszi az infókat, és a rendszeres olvasást! :D

    Anis dolog, annyi történt, hogy taliztam vele, és nekem kellet kérdezni. Szóval végképp nem értem. Mért akart velem többet beszélgetni. Vagy csak udvariasság volt! XD

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)