Ugrás a fő tartalomra

Nyár van, és meleg!

A szobámba napok óta 30 fok van, kb. ezért nem írok bejegyzést… Ja, meg rájöttem, hogy megint másoknak akarok megfelelni, és van amit kihagyok. Szóval visszatérek az eredeti koncepcióhoz, és ami jól esik azt fogom ki rakni. Ez azt is jelenti, hogy lesz, olyan bejegyzés ami csak programozásról fog szólni, vagy egy filmről, esetleg könyvről. (Most vettem le a polóm, annyira megleg van itt! :O )


Voltam a Kara Ákosnál, illetve eggyik emberénél. Elmondtam, mi a helyzet. Sokmindent nem tudott mondani. Szól az Ákosnak, és majd újra mehetek be! Félelmetes, hogy ennyire komoly a dolog, de egyben jó hogy végre haladtam is előre. A vízünket - immár harmadszora -nem kapcsolják le, de nem tudni mit hoz a jövő. Kicsit félek is emiatt! 281 ezer valamennyi a tartozás, ami részben miattam is van. (Mármint, hogy nem tudok dolgozni.)


Voltam Perzsia hercegén a moziba Adam-mel. Jó volt, de ha nem játszotál egy résszel sem akkor nam lesz 6/10-nél jobb. Én mondjuk PoP fanatikus vagyok, szóval 9/10! A vicc, hogy az utolsó pillanatig, úgy volt, hogy egyedül megyek. Elsőre Anit akartam hívni, végül a végére hagytam. Hívtam Marcellt, Adam-et, EdE-t, Kasper-t, Tina-t, és végül Anit. Senki nem tudott jönni, pedig én álltam mindent. Ani érdekes volt, azt mondta gondolkozik rajta, mejd nem jelzett vissza, de Ő kért számon, hogy mért nem beszélgetünk többet. ??? Érti a fene. Igaz mikor elhívtam még az nap láttam még egyszer, de Anyukájával volt, így inkább nem kérdeztem. Remélem nem ez volt a baj. Volt egy érdekes elszólása is. Kérdezte mi volt velem, én mondtam a munkaügyis ballhét, erre leállít, hogy azt tudja. Elöszőr csak néztem, hogy honnan. Jobbak a kémei, mint Gábrisnak? Mivel csak a családnak, és Adam-nek mondtam el. Majd leesett, hogy a le is blogoltam. Ezek szerint olvas engem! Érdekes. :D


A mai rajz *Hodges-Art vázlata. Címe: WIP Rose Doctor Who Print. Megszerettem a rorozatot, így most ez lett! Nekem bejön!


WIP Rose Doctor Who Print by *Hodges-Art

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)