Azt hiszem, kicsit szétestem… Újra elöjött az emberutálatom, és az életkedvem is kissé oda van. Jegjobb (bár nem szeretem ezt a szót használni) barátom leteszi a jogsit. Aminek tök örülök! A történet annyi, hogy az Ő Joe bácsika náluk járt, és “kapott” - nem tudom, hogy Ő vagy a család - 100 ezer forintot. Nekem is lehetne ilyen rokonom, de az ő eszét elvette a pénz. Ami a legszebb még az apámat sem érdeklem. Szülinapomat is huss elfelejtette, de tesóm volt élettársához csak mert látni akarta elment! Munkát sem találok, nincs semmi amit végezhetnék… (Keresek, noname! Nézz körül s látod, hogy nincs!) Tényleg jól érzem magam!
Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése