Ugrás a fő tartalomra

Hét szűk esztendő

A Facebook ma emlékeztetett, hogy van mára emlékem. Ez eddig nem meglepő. A végén viszont egy érdekeset találtam: "Tina (exem) felhívott, hogy megköszönje, hogy 1 éve szakítotunk! o.O Felettébb jól esett! :( 14:54 26 Apr 2010" Fura volt olvasni, el is gondolkodtam az elmúlt hét éven amióta nincs az életemben. Nem mondom, nem volt egyszerű. Volt mikor már semmi nem ment. Se gimi, se meló, sem más. 2010 arról szólt nekem, hogy meglegyen a rokkantosítás, neki ez az év elég jó volt, ahogy láttam. Másfél évvel hogy vége lett a kapcsolatnak, lett meg a fényképezőm. Én erre építem a jövőm, ez határozta meg az elmúlt hét évem. Tináról az infóim rettentő hiányosak. Szinte alig tudok valamit.

Miután vége lett, egy Peti nevű sráccal volt egy ideig. 2011 Január 20-án találkoztam is vele. Nem volt zökkenő mentes, de még tudtunk beszélgetni. Ekkor kék haja volt. (Van fotóm.) Majd szakított a Petivel. Kisebb kilengések után Gergőnél állapodott meg. Annyit tudok, hogy volt egy idősebb pasija is. Ez időben tiltott le engem mindenhonnan. Azt tudom, hogy egy ideig kocsmában dolgozott, majd az egyik mekiben. Jelenleg a Melecs-ben húzza az igát. Utoljára 2013 Június 15-én láttam Omega koncerten anyjával. Azóta semmi, nem keveset járok a városba, ám nem látom. Szoktam menni bulizni is, de arra sem. Ahol él annak a közelében elég sokat vagyok. Csak arra tudok következtetni, hogy nem mozog, nem él.

Oké, most jöhet mindenki hogy mit érdekel, de engem akkor is. Nem haragban váltam el tőle, és reménykedtem, hogy azért láthatom, miképp alakul az élete. Ezt nem engedte, így amennyire tudtam figyeltem. Ezzel az ismerőseim agyára menve. Két éve minden nyomot elvesztettem egy 120 ezer fős városban. Ami azért nagy szó. Sajnálom, hogy így alakult, és egy tízemeletes tizedikén kell élnie.Ha él egyáltalán... Utolsó infóm bátyámtól van, látta. Azt mondta kiveszett belőle a nőiesség. Slampos lett. Még mindig piros/vörös haja van. Bevallom, szeretnék vele találkozni, s beszélgetni. (Vannak vele terveim, de ez csak akkor tudom biztosan, ha láttam.) Így ha olvasol még, vagy valaki kapcsolatban van vele, szólhat neki. Bár nem hiszem belemenne. :(

Mára beismerem, rengeteget hibáztam a kapcsolatban, sőt... Fogalmam nincs hogy alakult volna az életem, ha még másfél évig a fényképezőig együtt vagyunk. Egy biztos megnézném az a valóságot.

Tina két éve

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)