- Anabeth várj! - Kiáltottam.
A varázslat ekkor csapott le ránk. Egy pillanatra minden zöld lett, majd kék. Pár pillanattal később tértem magamhoz. Már nem a barlangban voltunk, hanem egy vár szobájában. Anabeth barnabőrnadrágja kicsit megperzselődött, fehér ingén nem látszott sérülés. Kezében most is soronngatta a puskáját. A kalap rajta a szemüveg is sértetlennek látszott.
Oda küzdöttem magam, a fejfájás csak rosszabb lett tőle. Kicsit oldalra fordultam, s kiadtam magamból, a reggeli nyúl sültet.
- Halkabban nem lehetne, szét esik a fejem. - Szólt Anabeth.
Ránéztem, láttam amint épp próbál fel tápászkodni. Mikor egymás mellé kerültünk megpróbáltunk körülnézni. A szoba szép volt, és régóta nem használták. Por lepte a tükröt, az ágyat és az asztalt is.
- Ideje megpróbálni kijutni. - Szóltam.
- Hogy jutottunk ide?
- Azt sejtem, hogy valami varázslat volt. Szerintem teleportáltunk. Remélem csak térben.
Anabeth nagy szemekkel nézett rám. Én meg vontam a vállam és fel álltunk. Az ajtó nehezen nyílt, és semmi újdonság nem várt. Mindenhol évszázados por és pókháló réteg. Csendben sétáltunk lefelé, egészen a bejáratig. Itt ért minket a következő varázslat.
Megint zöld, majd kék, s egy szörnyű ébredés.
Kinyitottam a szemem, és most határozottan ugyan ott voltunk. Anabeth mellettem feküdt, mikor egy ősz hosszú szakállú úr fölém hajolt.
- Jól vannak? Mert elég ritka, hogy a semmiből előtűnő embereket lássunk.
- Hol vagyunk?
- Gorunga kastélyában. A vidék legszebjében, és legnépesebbében. - Mondta büszkeséggel.
Rá néztem Anabethre, ő felhúzta a szemöldökét tőlem várva választ.
- Hát most határozottan nem térben utaztunk, inkább időben.
- Szuper, akkor most hogyan tovább? - Mondta, kiadta a maradék reggelit.
Az őrség megérkezett, s néztek minket. Fegyvereink nem hasonlítottak semmire, amit eddig láttak. Lassan felálltam, és oda mentem Anabethhez. Felsegítettem, és követtük az őröket a királyhoz.
A varázslat ekkor csapott le ránk. Egy pillanatra minden zöld lett, majd kék. Pár pillanattal később tértem magamhoz. Már nem a barlangban voltunk, hanem egy vár szobájában. Anabeth barnabőrnadrágja kicsit megperzselődött, fehér ingén nem látszott sérülés. Kezében most is soronngatta a puskáját. A kalap rajta a szemüveg is sértetlennek látszott.
Oda küzdöttem magam, a fejfájás csak rosszabb lett tőle. Kicsit oldalra fordultam, s kiadtam magamból, a reggeli nyúl sültet.
- Halkabban nem lehetne, szét esik a fejem. - Szólt Anabeth.
Ránéztem, láttam amint épp próbál fel tápászkodni. Mikor egymás mellé kerültünk megpróbáltunk körülnézni. A szoba szép volt, és régóta nem használták. Por lepte a tükröt, az ágyat és az asztalt is.
- Ideje megpróbálni kijutni. - Szóltam.
- Hogy jutottunk ide?
- Azt sejtem, hogy valami varázslat volt. Szerintem teleportáltunk. Remélem csak térben.
Anabeth nagy szemekkel nézett rám. Én meg vontam a vállam és fel álltunk. Az ajtó nehezen nyílt, és semmi újdonság nem várt. Mindenhol évszázados por és pókháló réteg. Csendben sétáltunk lefelé, egészen a bejáratig. Itt ért minket a következő varázslat.
Megint zöld, majd kék, s egy szörnyű ébredés.
Kinyitottam a szemem, és most határozottan ugyan ott voltunk. Anabeth mellettem feküdt, mikor egy ősz hosszú szakállú úr fölém hajolt.
- Jól vannak? Mert elég ritka, hogy a semmiből előtűnő embereket lássunk.
- Hol vagyunk?
- Gorunga kastélyában. A vidék legszebjében, és legnépesebbében. - Mondta büszkeséggel.
Rá néztem Anabethre, ő felhúzta a szemöldökét tőlem várva választ.
- Hát most határozottan nem térben utaztunk, inkább időben.
- Szuper, akkor most hogyan tovább? - Mondta, kiadta a maradék reggelit.
Az őrség megérkezett, s néztek minket. Fegyvereink nem hasonlítottak semmire, amit eddig láttak. Lassan felálltam, és oda mentem Anabethhez. Felsegítettem, és követtük az őröket a királyhoz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése