Hogy lehet véres a kezem? S ki ez itt? Nem emlékszem mitörtént. Valahol a váróban kezdődött. Az a srác, hogy nézte, azt a gügye libát. Emlékszem, mosolyogtak. A lelkem meg darabokban. Persze, neki minden megadatott. Én még most sem vagyok jó. Hogy is lennék? Itt, igen itt. Látszik a hájam. Mit is mondtak, hogy az a bordám… Farcokat, mind hazudtok. Nesze te ribanc, még egy szúrás már úgy sem számít. Cseszd meg a szépséged, most mire mész vele?
Pillanat… Ezt én csináltam? Hogyan, nincs is ennyi erő bennem. Bezzeg benne van? Akkor is, hogy volt. Igen, a tuskó. Felkaptam mikor a tóparton sétáltunk. Nem is vette észre, hogy mögé mentem. Egy nagy csapás, és abba a szép melírozott hajába kevertem egy kis vöröset. Mellé zuhantam, láttam a mellét. Milyen szép is volt. Na, most már az sincs. A kés a táskámba volt. Most véres, s szerintem szilikonos. Hihi, már senkinek nem kellesz. A szemed, olyan fakó, mintha vak lennél. Ez sem kell. Fuccs neki. Csak nem könnyezel? Ja, folyik a szemed….
Mi a szar ez? Nem érzem a karom. Ki a rosebb fog le? Hagyál békén, még nem végeztem. Még nem én vagyok a szebb…
Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése