Ugrás a fő tartalomra

Történet ötletek

Ami eszembe jut az jön ide. Van ami kidolgozottabb, s van ami nem annyira jó.
Lopni nem ér! :D

Világérintő
Egy párról szólna, akik ha megérintik egymást, akkor a fiú elképzelt világát látjak. Ami lehet horrorisztikus, és a végletekig romantikus. Amit kigondol azt látják is, de csak akkor ha hozzá érnek egymáshoz. A maga módján dráma lenne, hiszen a végén a való világtól teljesen elszakadnak. Szakítás helyett, inkább öngyilkosok lesznek.

Steampunk-fantasy (Múlt ködén át)
Egyenlőre cím nélküli. Talán a leganbíciózusabb tervem. Leginkább, olyan kell elképzelni mint egy TV sorozatot. Sok szereplős (maga a csapat öt-hat fő). Egy fiktív jövőben játszódik (steampunk jövőben). Ahol rájönnek az időutazásra. Ennek a jövönek a múltjában éltek varázslók, de a mágia kiveszett a világból. Utánna fordultak a technika irányába. Most ezt akarják megszerezni a jók, meg persze a rosszak is. Valahogy így képzelem én el a fantasy és a seampunk találkozásat. Mindenesetre látványban csodálatos lenne! :)

Pandora
Legkidolgozottab ötletem, jelenleg is ezen dolgozom. Egy törtészről szól, aki vérfarkas lesz. Ez elött is, s utánna is ősi tárgyakat keres, közben feltárúl a világa, tele mitológia lényekkel. Hosszabb sorozatnak tervezem.

Elmetánc
Egyedi ötletem, iszerint egy hatalmas fantáziájú paraniás srácnak, hirtelen megelevenedik minden amit gondol. Legyen az sárkány, vagy egy játék szörnye. Egyetlen novella/regény, terveim szerint.

Egy emberöltő
Szösszenet gyüjtemény, 65 + 1, egyenként egy oldalas rövid mesékkel. Amik egy férfi életét meséli el húszonöt éves korától haláláig. Egyetlen példányt tervezek belőle. Aztán, majd meglátjuk mi lesz.

Mortisa
Egy elhagyatott villa, és az ő nyugtalan özvegy kísértete. Reinkarnálódott szerelem, és a kerítés befejeződik.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)