Ugrás a fő tartalomra

Bloglevél!

Megint valami újat találtam ki szerintem. Ani, ezzel a kis levéllel szeretnék, még két dolgot mondani, ami az elöző bejegyzésekhez fontos!

Az első: Igaz egyetlen egyszer irtam a szerelem szót, de az nem az amit ilyenkor érzek. A jó szó a vonzalom, az hogy jólesik az érintés, a beszélgetés, vagy egy mosoly, mozdulat.

A második: El fogadom a nemet! Elolvastad amiket Rólad írtam, valószinünek tartom, hogy megijedtél, esetleg számitottá rá. Nem zavar, ha nemet mondasz. Sokszor vetődtem már árnyékra életem során. Megtanultam kezelni, és utánna folytatni barátként.

Kicsit félek, hogy mi lesz miután elolvastál, de úgy érzeztem látnod kell!

Köszi, hogy meg hallgatál: Igor

[Szerkesztve: 2009.XII.19.]

Kicsit parázom, és gondoltam irok még hozzá két gondolatot. Az első a levél amit Zsófinak küldtem, látszik benne mennyire bizonytalan vagyok.

Szia!
Hol is kezdjem. Minden ment a maga módján. Volt hogy minden nap láttam. Most egy ideje már nem. Írtam neki egy SMS-t. (Ezt: "Gondoltam átjöhetnél szerelmet vallok, adok egy csókot, és a rajzot. :D Kész a rajz, várlak :) ") Kérdezte, hogy komolyan gondolom-e, mondtam nem, a válasza az volt hogy ilyennel nem szabad viccelni. Bár már ott tartok, hogy magam sem tudom mit szeretnék. Ani szép csaj, és boldog lennék, ha történne valami végre. Viszont zavar, hogy ezzel az SMS-sem leromboltam mindent amit felépítettem. Kb. egy hete nem láttam, hiányzik. Meglepően sok energiát tud adni, egy másik ember van aki ilyet tud még velem tenni. (Ő Gabi, és jó messze lakik :D ) Hogy mit hoz a jövő, és mit lesz, nem tudom.
Persze nem indulok valami jó eséllyel, uncsi vagyok, és nincstelen. :) Emiatt és amiatt nem tudom mit tegyek, vagy gondoljak, hogy nem tudok kiigazodni Rajta. Leginkább az tart vissza, hogy van barátja.
Bocs, hogy ennyire személyes, és szétesett lett a levelem. Ja, szóltam Neki, hogy keressen meg mert rég láttátok egymást!
Igor voltam! (Mivel már majd mindenki tudja, hogy mennyire tetszik, már nincs titok! :) )

A másik, hogy jó volt hinni. Elhinni, lehet valami. Jót tett, feltöltött, de valahol mélyen biztos voltam benne, ez csak ábránd. Semmi több!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)