Mindig is érezetm magam úgy, hogy nem itt, és nem így van a helyem a világban. Mintha valahol máshol mást kéne tennem. Kicsit olyan érzés mintha eltéveszteted volna a telefonszámot. Tárcsázol a jel végig fut az országon, vagy a világon, és egy rossz helyen köt ki. Kérdezel, informálódsz, keresed hová is jutottál. Persze az élet más, lassan ráébredsz itt helyed, ezzel kell beérned. Nincs lehetőséged újra megpróbálni a hívást. Az élet pedig folyik tovább. Jönnek veled szembe, egy mosoly, egy új barátság, probálkozások, bukások. Ahová jutottál lehet nem is rossz hely, csak nem az amire számtottál. Hiszen, ha odaérsz akkor mi jön, az valaminek a végét jelenti. Amíg viszont az új utad keresed addig az élet mindig mutat valami újat. Egy barátot, egy mosolyt, s új élményeket. Amit egy rossz hívás az élet is tartogat meglepetéseket. Apró szépségeket, és lehetőségeket. Hívásokban a másodperc, az életben a napokkal halad minden a maga módján. Mikor a hívást leteszed, két lehetőség lesz: vagy megismered a másik félt, nevét, merre van, kedvét. Másrészt bocsánatot is kérhetsz és vége van. Az élet sem más. Keresed az embereket, a lehetőségeket, vagy bocsánatot kérsz és tovább álsz. A döntés csak rajtunk áll!
Többen itt voltunk, aztán volt földrengés, majd egy lökés hullám. Minden elkezdett roncsolódni. Érdekes módon az idősebbek estek el előbb. Majd elküldtek párunkat biztonságba. Rájöttünk, hogy ha jó helyen vagy nem lesz bajod. Visszatértünk, és szóltunk, de addigra páran elvesztek. Olyan is aki nekem fontos, nem tudom ki. Aztán elmentünk kajáért és belénk kötöttek. Közben volt több lökés hullám, meg kiderült nincs áram, egyáltalán nincs. Helyszínek: itthon, kert, Erfurti buszmegálló. Csak kasperre meg edére, Gábrisra emlékszem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése