Mindig is érezetm magam úgy, hogy nem itt, és nem így van a helyem a világban. Mintha valahol máshol mást kéne tennem. Kicsit olyan érzés mintha eltéveszteted volna a telefonszámot. Tárcsázol a jel végig fut az országon, vagy a világon, és egy rossz helyen köt ki. Kérdezel, informálódsz, keresed hová is jutottál. Persze az élet más, lassan ráébredsz itt helyed, ezzel kell beérned. Nincs lehetőséged újra megpróbálni a hívást. Az élet pedig folyik tovább. Jönnek veled szembe, egy mosoly, egy új barátság, probálkozások, bukások. Ahová jutottál lehet nem is rossz hely, csak nem az amire számtottál. Hiszen, ha odaérsz akkor mi jön, az valaminek a végét jelenti. Amíg viszont az új utad keresed addig az élet mindig mutat valami újat. Egy barátot, egy mosolyt, s új élményeket. Amit egy rossz hívás az élet is tartogat meglepetéseket. Apró szépségeket, és lehetőségeket. Hívásokban a másodperc, az életben a napokkal halad minden a maga módján. Mikor a hívást leteszed, két lehetőség lesz: vagy megismered a másik félt, nevét, merre van, kedvét. Másrészt bocsánatot is kérhetsz és vége van. Az élet sem más. Keresed az embereket, a lehetőségeket, vagy bocsánatot kérsz és tovább álsz. A döntés csak rajtunk áll!
Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése