Betűk, szavak, mondatok

Elég sok dolgot szeretnék ebbe a bejegyzésbe bele írni. Egy kicsit a gondolkodásomról, egy kicsit arról, miképp változtam egy év alatt, és egy kicsit arról milyen is az életem. Fura összefüggéseket láttam meg. Érdekes belegondolni, hogy mát vagyok olyan idős, hogy visszanézve lássam mi mit hozott magával. Az én életembe, és a másokéba. Mit idézett elő, az hogy élek. Mivel továbbra is maradok a szerelem vonalon akit ez untat, az most ezt kihagyhatja.

Nem is tudom hol kezdjem. Mostanában igyekszem minden lánnyal aki felkelti az érdeklődésem megismerkedni. Nem akarok semmit, pusztán megismerni őt. Amit észre vettem, hogy ha egyszer eldöntik az emberek melyik skatulyába raknak, akkor ott is maradsz. Ezen kevesen hajlandók változtatni. Hiába próbálok beszélgetni, a kérdéseimre válaszolnak, de nem adnak semmit amivel tovább vihetném az egészet. Én ezt annak veszem, hogy hagyjam őket békén. Így ezt meg is teszem. Nem is tudtam barátságokat felépíteni, pedig nagyon sokat mászkálok. Ahogy idősödnek az emberek egyre inkább bezárkóznak. Nem is akarnak más embereket. Csak ha kell, munka,suli, vagy barátok miatt. Mivel nekem mindig is kevés barátom volt, nincs jelenleg hova fordulnom. Nincs hova menni, új embereket megismerni. Na, nem panaszkodom, csak leírom amit tapasztalok.

Azon is rengeteget gondolkoztam, hogyan jutottam ide. Az elmúlt egy év (pont ma egy éve ismertem meg Zsuzsit) sok változást hozott. Már nem mások életét akarom élni, a sajátomat. Érdekes, azóta többet mosolygok, de kevesebbet nevetek. Zsuzsi rámutatott, hogy legyek önző. Nem hiszem, hogy az a megoldás, persze erre idő kellet, mire rájöttem. Ma már azt is tudom, hogy Léna sem volt a jövőm. Azt mondogatom, hogy ugyan úgy gondolkozunk, csak másról. Amíg nem találkoztok egy ilyen párral fogalmatok sincs milyen. Mikor tudjátok mind a ketten, hogy mi lesz a másik lépése. Lehet van akit megrémiszt, engem felszabadított. Egy ilyen fényt elveszteni nehéz. Nem haragszom egyikükre sem. Talán egyszer megértik mért tartom árulásnak. Pedig csak az után történt dolgok miatt van. Ami miatt nem tudom még most sem elengedni az már a következő gondolatmenetem.

Kevés párom volt. Nono, Judit, Tina, Léna. Komolynak csak az utóbbi kettőt nevezhetjük. Amit észre vettem, hogy mind a négy lánynak utánam tartós kapcsolata lett. Itt hosszú évekről beszélek. Nono - ha jól tudom - hat évig volt együtt Dáviddal. Judit négy-öt év után most fog elköltözni. Tina máig együtt van a Gergővel. hét éve. Én nem tudtam szinte kialakítani se kapcsolatot. Nekik, jött a boldogság, ezt nem tudom elfogadni, ez az ami miatt szétesek. Persze van egy de is a történetben. Lénát kivéve, mivel friss a kapcsolt - igaz már most mindig azt látom fáradt. Egy ingerszegény, fásult kapcsolatban éltek sokáig. Nem volta végén élet amit éltek. Így gondolkodtam el magara levetítve a karmán. Mind a négy lánynak egy másik irányt mutattam, mást mint amit éltek. Életet mutattam nekik, s bizony megijedtek tőle. Visszarohantak a biztonságba. Viszont én ellene mentem a szülőknek. Azaz hiába tettem velük jót, volt akivel nagyon nem. A tetteink pedig sokáig visszhangoznak. Lehet a karma az oka, hogy végül mindig idő kell mire lerovom a rosszat. Most egy komoly leckét tanultam, egy új perspektívát mutatott Léna. Ahogy én kifordítottam, úgy ő is engem. Én viszont nem felejtettem el azt amit mutatott. Remélem legközelebb azért már jobban csinálom.

Addig is üldöznek a fantomjaim. Ezt akartam még elmesélni. Nekem vannak echo-im, fantomjaim, és démonaim. Az echo-k, azok az apróságok mik hónapok évek után jönnek elő. Papír, egy fotó, egy bejegyzés. Bármi ilyen. A fantomok azok az emlék képek amik a házban, vagy egy-egy helyen vannak, s látom a múltat. Mikor ott voltunk, mit tettünk. A démonok maguk az emberek. Na nem rossz értelemben. Csak hát a démonokkal szembe kell nézni, s legyőzni. Egy ilyen után az ember lesz a démonod. Előbb-utóbb szembe kell nézned vele.

Fogalmam nincs megint miket hagytam ki, de tuti a felét elfelejtettem. Amit mindenképp leakartam írni az itt van. A többit majd máskor.