Ugrás a fő tartalomra

Kezdők majorette versenye

Hosszú megbeszélések, és egyeztetések után, végre eljutottam majorette-t fotózni. Nem beszéltem meg senkivel, csak Nia tudott róla. Jó volt, hogy függetlenként mentem.

Előtte este még volt egy ZeroDay fotózásom, így négy óra alvás után, hajnalban kelem. Móvárra busszal mentem, végig beszélgettem, így ott sem aludtam. Elég könnyen megtaláltam, hol szálljak le, volt egy kis segítség is. :) Igen ám, de még egy gyenge három kilométeres séta várt rám. Ami nem is baj, ha csak a fotós cucc van nálam. Ismerve magam, a mazsisokat nem hozom ki 370 képből. Így a laptopot is vinnem kellet magammal. Megfáradva, google maps-al megleltem a sulit, kicsit korán. Kerestem egy kocsmát, és ittam egy kólát, meg WC. Móvár fura volt. A piac melleti csehó, hát... Inkább alkoholista paradicsom. Visszamentem, ekkor már bementem a suliba. Leültem és vártam. Nia-t sokáig nem látta,, de pázmándiak jöttek. Jó volt látni, ahogy kapcsolnak, hogy ismernek. :D Az utolsó pillanatban köszönnek. Jött ismerős, így hozzájuk csapódtam, részben. Tudtam, hova kell mennem, a jó fotókért. Gyorsan be is foglaltam.

Még nem igazán ismertem ki magam, mi merre, hogyan lehet. Egészen 8-tól délig nem is álltam fel. Nem is igazán hiányzott, utána alig bírtam felállni. A verseny jó volt, nem igazán éreztem rá, s a fények is ellenem voltak. ISO1600-on a fix 1.4 alig ment 1/80 föle. Volt egy úr aki vakuval volt, neki sem segített sokat a helyzeten. Végül három mentés után 944 képből 233-at tudtam felhasználni. Sajnos hátra felé nem tudtam fotózni. Idegen voltam. Nem a félelem miatt, vagy mert most mi lesz. Azért mert az emberek észre vettek, és megfagytak, feszélyezve voltak, mag hasonlók. Pár kép lett, de nem igazán jók.

Haza az ismerősökkel jöttem. Meg is kaptam, mért nem szóltam. :) Nem akartam, magam részére csináltam a képeket, de kiadom ha kell. Felelősség nulla! xD Fáradtan értem haza, a képeket leszedtem, és aludtam. A 24 órába, azért bele fértem. (A ZeroDay-el nem, de ezt tudtam.)

Nia-val, ez volt az első, hogy igazán tudtunk volna beszélni, de én nem akartam. Hiba volt, elvégre elkerülhetetlen volt a találkozás.Nem történ ezen a szálon semmi érdekes, nincs mit mondanom. :)

A képen... Ö... Valamelyik iker  csaj van. xD (Daniella, vagy Dorina, tippre Daniella. Tévedtem, közben szóltak ő Dorina! xD ) Szeretem őket fotózni, talán túlságosan is! :$ További fotók erre vannak.

Versenyen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)