Ugrás a fő tartalomra

Az elmúlt és az eljövendő

Az elmúlt:
Őszintén az elmúlt évből emlékszem januárra, és októbertől decemberig. A többi igazából homály számomra. Pedig aztán történetek dolgok. Számomra elég nagyok. Előre lépések, és egy helyben toporgások is. De lényegében a fotózás és a különcségem határozta meg az évet. Januárban elvesztettem a munkám. Bár még kis mentéssel sikerült egy "kis" pénzt szeretnem. Így lett meg a nagy beruházásom, amit annyira nem is bánok. Csak épp nagyon nincs hova most használnom. A Black Milk overál viszont megérte az áldozatot. Sőt ennek hatására vettem bodykat, s a OnePiece overált is. Megtörtént először, hogy kidobtak a vidékiből. Tegyük hozzá, abból az estéből nem emlékszem semmire. o.O Majd elkezdtem KisTündér-t fotózni. Ez lehet folytatódni fog, de ez olyan nyári elfoglaltság. :) Jártam erre-arra. Soltvadkert egy igazán jó kirándulás volt, de Badcsony is egy igazi élmény. Főleg ahogy én csináltam. :D Megint volt lehetőségem Ír-Magyar napokat, MondoCont fotózni. Volt Dilimpia, Falunap, Bucsú, Szent-Mihály nap. Szóval a faluban is zajlott az élet, én meg mindenhol ott voltam. Tényleg volt lehetőségem fotózni, meg TV-ni... Az év végére aztán lett munkám takarítok a dobozgyárban. Jó és szeretem, bár néha kicsit unalmas.
Persze most is voltak rossz részek. KisRóka kilépett az életemből, ez erősen miattam van. Még nem nagyon érzem magam felkészültnek hogy beszéljek vele. Sok mindenen mentünk át, majdnem minden más lett volna, de végül döntenem kellet. EdE felment Nuzhoz Pestre, majd visszatért. Ez viszont egy másik történet. Mona is ide költözött, ez igazából az évvégére kezdett fura helyzeteket szülni. Tény hogy a szerelem, s a pénz elkerült ebben az évben, de kaland azért volt bőven. :)

Az eljövendő:
Mit várok a következő évtől. Magam sem tudom. Azt igen, hogy magamtól mit: Kitartást. ;) Belekezdtem a 365 fotósprojektbe, rengeteg fotós tartozásom van, ezeket le szeretnem törleszteni. Ott vannak a Bakancslistás tételeim. Sőt még a ZeroDay fbico felé is vannak tartozásaim. Ennek szeretném szentelni az évet. A fotózásnak. Nem is igazán tudok mit ragozni ezen. Lassan mesélek, hogy mért állok most karrierista szemlélettel. Persze, ha jön a szerelem - a lehetetlen - akkor nem fogok visszakozni. Amit nagyon szeretnék idén az a Nova Rock extico fesztivál, s így két Nightwish extico koncert egy év alatt. Ebben reménykedek leginkább.

Irány az eljövendő!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)