Ugrás a fő tartalomra

KisRókás nap

Ez a nap sem kezdődött másképp mint a többi. Ja, de igen... Más volt. Háromkor sikerült elaludnom. Reggel meg azonnal kelnem kellet, hogy a Szaffit eltudjam temetni. A legrosszabb a hullamerevség volt. Igazából, senki nem látott, így valószínűleg nem is tudja senki hova temettem első fekete macskám.
Miután hazajöttem KisRóka keresett, hogy át jönne. Én nem akartam dönteni, így félórányi vita után végre kimondta, hogy jön. Amíg nem ért ide és nyomtam egy kis szunyát. Mikor hívott, hogy itt lesz, megkérdeztem, csak ebédelünk valahol, vagy mászkálunk is. Nem igazán tudta akkor még, így inkább beninjasodtam. Nem bántam meg.
Elmentünk hát enni a QPac extico-ba. Rendeltünk, majd vártunk, és vártunk, majd vártunk, s vártunk. Végül az istenek és egyéb azonosítatlan természetfeletti lényeknek hála (sejtem a nyolckarú séfet ma egy félkarú helyettesítette) megérkezett a rendelés. KisRóka határőr kedvencét evett, én kelet pizzat, hamár pizzazóban voltunk. Hab a tortán, amit nem kaptunk meg, hogy KisRóka körete útközben megváltozott, az én pizzatésztám pedig dematerializálódott egy boldogabb helyre. Elköltöttük az ebédünket, s távoztunk a kilátóhoz. Persze elsőre rossz helyre parkoltunk. Az elböbb említett lények, úgy tűnik feladtál a lehetetlen feladatot, hogy vigyázzanak ránk. Jött a nem túl gyors, ámde pocakos biztonsági emberek. Egyetlen kérdése: "Az építkezésre jöttünk?" Persze, hogy nem... Nyehh! Kedvesen elnavigált minket az ideglenes parkolóba. Az Apple megirigyelhetné azt az útbaigazítás, ha hiszünk neki most valahol Sydney-ben lennénk. Végül azért eljutottunk a parkolóba. Egy apró papír segítségéve, amit messziről nem lehetett látni, közelről meg érteni. A kilátó szeles volt, épet nem tudtam készíteni, nem igazán volt mit. Se eső, se vihar, se tiszta idő... Ezután haza jöttünk, kicsit pihentünk. Itt már át öltöztem, de az overál maradt. KisRóka kicsit simizett, nagyon jó volt. Nem értette, hogy szerethetem. Neki túl zárt, én pont ezt szeretem.
Gábris meghozta, aztán a fűnyírót. Mint kiderült nincs benne motorolaj. Ész megáll, legközelebb a motor fog hiányozni a biztonságos szállítás érdekében. Gondoltunk egyet, és neki indultunk hegy iránt. KisRóka, Gábris, én. Hegynek fel, szerpentinen le, jó fotónak esélye sincsen. Odaérünk a tankoló állomáshoz. Megitattuk a kannát, majd be a kútra. Olaj nincs. Mi az, hogy 10W-30 nincs? Akkor irány haza, instant vezetés tanfolyam folytatódik. A diák fogékony, így nem látogatjuk meg a hegyoldalban lakó kecskéket, fácánokat. Épségben hazaérve, konstatáljuk az utat ottlétünk alatt pár kilométerrel megtoldották. Ebben szerintem Loki keze lehetett. Gábris el, aztán mi is a reptérnek. Furamód nem ott volt volt a kút ahol emlékeztem. Lehet időközben már feltalálták a teleportot? Akkor kérem a kedves jogtulajt küldjön egyet nekem is. Bemegyek, végigmérnek várom a shotgunt. Még egy kés sem hasította ketté a frizurám így feltettem a kérdés az életről, a világmindenségről meg mindenről. Válasznem nem a 42-t kaptam. Itt sem található 10W-30... Így haza indultunk, és értünk is, majd elváltak útjaink. Jó nap volt, okosabb nem lettem, de jól éreztem magam.

A Vár![exif id="4184" show="iso,aperture,shutter_speed,focal_length,created_timestamp"]

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)