Mikor megláttam tudtam, hogy megváltozik az életem. Mint a filmekben, ezer meg ezer kép pergett le előttem. Ő csak állt barátnőjével beszélgetett, de én messze jártam a jövőben. Az érzések már-már leíratlan árja öntött el. Felém nézett, rám mosolygott. Szeme kékje elragadott. Láttam magunkat sétálni a folyóparton. Szorítottuk egymás kezét, mintha nem lenne holnap. Majd láttam amint lágyan csókod ad este mikor már minden gyertya lángja elaludt. Néztem, miközben ő jött felém. Én már az esküvőnket láttam, vörös haja a fehér ruhán minta vér lenne. Megbabonázva, szám tátva maradt, mikor köszönt nekem. El sem hittem, fejemben egy kis lány születése remegett. Visszaköszöntem, és a képek hada lezárul. Mi voltunk ott, öregen, egymást szeretve, unokákkal körülvéve…
Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése