Mikor megláttam tudtam, hogy megváltozik az életem. Mint a filmekben, ezer meg ezer kép pergett le előttem. Ő csak állt barátnőjével beszélgetett, de én messze jártam a jövőben. Az érzések már-már leíratlan árja öntött el. Felém nézett, rám mosolygott. Szeme kékje elragadott. Láttam magunkat sétálni a folyóparton. Szorítottuk egymás kezét, mintha nem lenne holnap. Majd láttam amint lágyan csókod ad este mikor már minden gyertya lángja elaludt. Néztem, miközben ő jött felém. Én már az esküvőnket láttam, vörös haja a fehér ruhán minta vér lenne. Megbabonázva, szám tátva maradt, mikor köszönt nekem. El sem hittem, fejemben egy kis lány születése remegett. Visszaköszöntem, és a képek hada lezárul. Mi voltunk ott, öregen, egymást szeretve, unokákkal körülvéve…
Többen itt voltunk, aztán volt földrengés, majd egy lökés hullám. Minden elkezdett roncsolódni. Érdekes módon az idősebbek estek el előbb. Majd elküldtek párunkat biztonságba. Rájöttünk, hogy ha jó helyen vagy nem lesz bajod. Visszatértünk, és szóltunk, de addigra páran elvesztek. Olyan is aki nekem fontos, nem tudom ki. Aztán elmentünk kajáért és belénk kötöttek. Közben volt több lökés hullám, meg kiderült nincs áram, egyáltalán nincs. Helyszínek: itthon, kert, Erfurti buszmegálló. Csak kasperre meg edére, Gábrisra emlékszem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése