Ugrás a fő tartalomra

Egy csepp napfény

Sok mident kéne leírnom, s le is fogok! Hihi!

Három napot fogok eggyé tömöríteni, fontos hogy ez három nap allat történt. Szeptember 21-22-23.
Reggel újra találkoztam Virággal, ölelésel kezdtünk. Persze azonnal elbújtam a hajába. (Én az elbújós. :) ) Valamivel késöbb elmentünk sétálni Rebivel meg EdE-vel. Visszafelé fogócskáztunk a Baross úton, erre Rebiék eltüntek. Kértem Virág kezét, megkaptam, és így is vezettem haza. Mikor oda értünk átöleltem. Éreztem, tudtam hogy jól esik Neki. Kértem Tőle egy csókot, hogy a társasház Magdi anyusának legyen plátykálni valója, majd elkellet válnunk egy kis időre, persze már igazi csókkal búcsúztunk. :) Délután újra oda tudtam menni, elmondtam neki mit gondolok és hogy érzek. Együtt voltunk egy kis időt. Jó volt néha egymás karjában, máskor angolt tanult. A Kutatók éjjszakája elött viszont haza kellet jönnöm. Eközben jött az üzenet, hogy gyors a tempó, s szeretné ha elöbb barátok lennék, de fontos vagyok számára. Szomorúan de elfogadtam, hiszen nekem is olyannyira fontos. Most jöttem meg az előadásokról. Jó volt, de nem éreztem tőle semmilyen érzelemet. Vagy Ő is erős mint én, s tudja hogy kell elfolytani, vagy csak kilengés voltam. Persze tudom, hogy nem vagyok James Bond és vannak hibáim, de még él bennem a remény...

Készült egy rajz is ez is Virághoz került. A címe Floris. (Latinul Virág, így már remélem érthető! :) )

Floris, kedvenc lett!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)