Ugrás a fő tartalomra

Hercehúrca!

Volt egy kis kavarc a héten! Voltam nyugdíjfolyósitó, munkaügyi, és munka ügyben is cégnél!


Hívtak az Autóközponttól, hogy érdeklem őket menyjek be. Beszaladtam, jó ment, de nem tudták tudnak-e alkalmazni. Nekeik úgy kellettem volna, ha az állam támogatja a járulékaimat, és a béremet is. Anyu ezen berágot, másnap mentünk nyugdíj folyósitó. Ott aztán kiderült, ha megvan már a két évem, akkor jogosult vagyok a rokkant nyugdíjra, de ígyis-úgyis újra kell inditanom az egészet. Ami kb. 1 évig tart, s csak akkor jó ha az I. fok fogadja el. Érdekes hogy hiába van jogerős bírósági végzés a kezembe, addig kell menni míg el nem fogadják. (Ez tartozásoknál mért nem így van, ha nem fogadom el pereljenek újra!) Közben jött a telefon, hogy egy másik helyre is bekérték az önéletrajzom. MOD, amit annyira nem szeretek, de a munka az munka. Másnap levél önkormányzattól, hogy a Pannon Work-ben lenne munka. Hívom őket erre: “Honnan tudja, hogy van munka, de persze van!” Akkor most mi van? Bent leosztják mi meg csak nézünk, hogy mért telt már meg mind, amit hívunk. Következő nap munkaügyi, lerendezni a részleteket az Autóközpontos állásról. A vége az, hogy járulékaim plusz a bérem 60%-át fizeti az állam, és nem kell rehab adót fizetni. Kb. fél 4-or telefon, nem vettek fel, más helyre kell ember. (Volt még egy jelölt, ő is ezekkel a paraméterekkel, csak neki van középfokú informatikus papírja. Ő sem kellet.) Szóval, ja, megzuhantam, de még van két lehetőség: MOD, Pannon Work.


A hab, hogy EdE ma vesz LG Cookie-t, hasonló mint amit én szeretnék! Persze hiába lenne elméletileg 30 ezrem, nincs, mert megint én voltam a jó fiú. Meg is ****-tam!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Depresszíven!

Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)

Haladások!

Folytattam szélmalom harcomat a munkaügyis dologban. Voltam a megyei önkokmányzat nál. Igazából nem mondtak érdekeset. Átküldtek a Mukaügyi Főfelügyiség hez. Röviden onnan meg vissza az üvegpalotába. Magyarul: a munkaügyisek bármi megtehetnek, mert nincs ki számonkérné rajtuk. Szuper! Viszont jó hír: ma hívott a Kara Ákos . Igaz, egyenlőre nem tud fogadni, lévén sok dolga van hogy a pártja kormányra került, viszont nem felejtett el! Holnap egy munkatársa fog keresni, vele beszélem meg első körben a dolgokat! :) (És személyesen hívott, ezért vagyok FIDESZ -es! :D ) Haladok az "IceCat & BlackCat" rajzal. Kezdek megörűlni a haj miatt, de jó lesz. Már várom, hogy kész legyen. A Csicsergő éppen pihen, de a napokba azt is fejlesztni szertném. Első sorban most Twitter , és iWiW irányba, késöbb Blogger és több fiók irányba. Részletek majd egyszer! A mai kép = Omar-Dogan rajza. Címe: Rita ! Azért választottam ezt, mert szertném, ha egyszer így áttudnám rajzolni az embereket ...

Reklama, most T-mobil!

Az új T-mobil reklám nagyon megtetszet. Kicsit szenvedtem, de megtaláltam az eredetit is (ami német). Itt található a német videó. Szerintem a magyar sokkal-sokkal szebb. :) A szinkront, és a gyönyörű dalt Csondor Katá nak köszönjük! És várjuk a teljes dalt! :) (k)