Álom… Mert elhiszem.
Vágyom, hogy úgy legyen mint szeretném. Tudom, hogy jobb lenne úgy, mint képzelné. De ki vagyok én, hogy ami most van megváltoztassam. Megtudom változtatni… Elhinni, hogy mindez nem álom. Vágyaimon áttiport keserű valóságom. Minden lépésével lerombolt egy álmot. Építkezem, mindenem e kicsin légvár.
Agyam oly dolgokat sző miközben pihenek, hogy nincs menekvésem. Minden reggel egy gondolattal ébredek. Ami egész nap elkísér csendesen. Váratlan felbukkan elmém tengerében. Elmosva mindent mire figyelnem kellene. Majd ahogy jött, oly hirtelen, csendesen elvész mérhetetlen mélységekben.
Mért hiszem, hogy álom ez?
Már fél órája valami hangulatomhoz illő számot keresek. Végülis egy magyar és egy angol lett a választott! Kezdek nagyon a kiakdás szélére érni. Bevallom, nincs kedvem a síró görcshöz. Az elmúlt 14-15 hónap rohadt kemény volt, az elötte lévőket még ennyhítette, hogy volt melletem valaki. Bár most a róla szóló emlékeimet s készülök mélyre temetni! Egy érzelem Egy titkolt érzemem, Ez mérgezett meg, Életem már szétesett, Várom a végzetet. Kis fények elvesztek, Útam végére érkezett, S csak ülök csendben, Várom valaki itt legyen. Sötét lelekem kietlen, Figyelem a neszeket, Senki nincs már velem, Félek örökre idevesztem. (2010.VI.11.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése