Munka után értem haza, szürke nap volt a munkában is, az időjárásban is. Bár most már meg látszott a hó, s szépen havazott. De most ahogy beértem a lakásba valahogy más volt a ház. Valami történt vele… Éreztem a különleges illatokat a konyhából, a fények játéka is más volt, mint szokott lennni. Így hát kiváncsian léptem a konyhába, bár kedvesem nem láttam, a tűzön készült az étel. Belelnéztem, meg nem ismertem, de az illata elbóditott. Ez után fordultam az étkező felé…. Meglepetésre teritték, gyergyák s a kedvesem volt ott. Fekete laxex overál rajta, ami az ügyes gyergya elhelyezések miatt úgy hatott mintha egy hibátlan második bőr feszülne rajta. A gyertyák tánca a tökéletes volt a ruhán. Ekkor megis szólalt bársonyos szép hangján: “- Elöbb a vacsora!” Nem volt mit tennem, szépen leültem az asztalhoz, s Ő felszolgálta nekem az ételt. Majd szép lasssan elköltöttük. Közben beszélgetünk hogy telt a napom, és hasonlók.
Majd utána be ment a hálószobába, s várt rám… Izgulva, félve egy kicsit mi lesz majd be léptem a szobába. Az ágyon ülve fogadott. Kezével intett, hogy menjek oda. Nem késlekedtem. Lassan élvezettel vetköztetet le, de nem engedte, hogy hozzá érjek. Miután már nem volt rajtam semmi, felált elöttem s a zippzárt lehúzna láthatóvá tette mit is akar tőlem. Szép lassan leült a derekamra, s így hatoltam belé. Kinzótt hogy nem érhetek hozzá, de talán ez volt benne a jó is. Éreztem ahogy közeledünk a csúcs felé, s ahogy az overáll allat bőre befüled…. Ezután már nem bírtam, hozzá értem!
(Régi 2007-es, Tinának írt szösszenet!)
Álltunk egymással szemben, érződött a feszültség. Éreztem, hogy valami változott. Valami megfoghatatlan, valami ami bennem is ott van. Mélyen eltemetve. Nem hagyom kiszabadulni, és most itt áll velem szembe. A nő szemében akit szerettem, aki mindennél fontosabb nekem. Szemében ott lángolt, elfolytatlanúl, az én vétkem. Az én életem legsötétebb része. Az eltemetett múltam rám nézett. Félelemmel teli léptem előre. Nem változott rajta semmi. Bennem a sötétség nött, egyre csak. Éreztem, ahogy keresi a társát... Társam lelkébe. Elindult s éreztem, vagy futok, vagy elveszek. Többé nem leszek ugyan az. Újabb lépést tettem. A kedvesem szemében a sötét lángolás egy kevésbé látszott. Bezárta, de lelkébe, s nem eltemette, hogy többe elő ne jöhessen. Ott volt benne, égetve, emészte, lelkét széttépve... Megölve. A bennem lévő démon, az emlékek, minden aki csak bántott valaha, egy pillanat alatt emésztett fel. Nem jött közelebb, csak állt, és nézett engem. Nem tudta mi történik velem. Szembe nézt...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése